De Gea már biztosan Aranykesztyűs

A Manchester United kapusa, David De Gea a szombati, Wolves elleni 2-0-s győzelem után legrosszabb esetben is megosztva kapja a Premier League Aranykesztyű-díját a 2022/23-as szezonra.


A Vörös Ördögök az Old Traffordon aratott győzelem során nagyrészt irányították a játékot, ami viszonylag nyugodt délutánt eredményezett kapusunk számára, aki nulla kapott lövéssel abszolválta a bajnoki szezon 16. kapott gól nélküli mérkőzését.

 

Ez azt jelenti, hogy De Gea behozhatatlan előnyben van Alisson (Liverpool), Nick Pope (Newcastle United) és Aaron Ramsdale (Arsenal) előtt, akik mindannyian 13 kapott gól nélküli mérkőzéssel büszkélkedhetnek, és csak utolérhetik De Gea összesített eredményét, megelőzni már nem tudják, mivel mindhárman három mérkőzést játszanak még a bajnokságban.

 

Amennyiben De Gea még egy meccsen lehúzza a rolót - a Bournemouth, a Chelsea, vagy a Fulham ellen - máris elnyeri az áhított díjat.

 

 

A 32 éves játékos a Premier League-ben a United alapembere volt az idei szezonban, és az elmúlt öt szezonban negyedszerre érheti el, hogy mind a 38 mérkőzést végigjátssza az élvonalbeli bajnokságban.

 

Ez a második alkalom, hogy első számú kapusunk elnyeri a Premier League Aranykesztyűjét, miután először a 2017/18-as szezonban érdemelte ki a díjat.

 

De Gea 18 kapott gól nélküli mérkőzése döntő szerepet játszott abban, hogy a United akkor a Sir Alex Ferguson utáni korszak legmagasabb pontszámát és bajnoki helyezését érte el.

 

Gratulálunk, David!

 

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!