Rashford felfedi választottjait
Marcus Rashford nyerte a szurkolók és a csapattársai alapján megszavazott Év Játekosa elismerést is a Manchester United éves díjátadó estjén hétfőn.
Ezzel ő lett az első akadémián végzett játékos, aki 1998 óta elnyerte a szurkolók által megszavazott elismerést. Marcus méltóságteljesen vette át a színpadon a két trófeát és kifejezte "hatalmas büszkeségét", hogy a szurkolók és a csapattársai is őt tartották erre méltónak.
A kettős díjátadót követően tízes számú játékosunk interjút adott a klubsajtónak, amelyben elárulta, hogy ő melyik Vörös Ördögre szavazott az Év Játékosa választáson.
"Azt hiszem, két embert jelöltem - kezdte. "Nem tudom, hogy szabad volt-e ezt tennem [nevet]."
"Case [Casemiro] és Bruno [Fernandes] mellett tettem le a voksomat. Úgy érzem, Case elképesztő munkát végzett, mióta megérkezett, és sokkal masszívabbá tett minket. Ő az egyik oka annak, hogy David [De Gea] el tudta nyerni az Aranykesztyűt, és egyszerűen sokkal masszívabbak voltunk a középpályán."
"Ez tehermentesítette az olyan embereket, mint Bruno és [Christian] Eriksen, akiknek szerintem szintén óriási szezonjuk volt, mert ezáltal játszhatták a saját futballjukat."
Rashford lett végül az a játékos, akit a csapattársai a legjobbnak választottak, a díjat pedig Harry Maguire kapitány adta át neki.
"Marcusnak nyilvánvalóan kivételes éve volt" - mondta Maguire. "Komoly része az öltözőnek, top játékos, és ebben a szezonban bebizonyította, hogy képes a legmagasabb szinten teljesíteni."
"Amikor szükségünk van rá, gólokat lő. Csak kívánom és remélem, hogy szombaton [az FA-kupa döntőjében] ismét betalál."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló