Arsenal 0-2 Manchester United

A Manchester United szombaton New Jerseyben folytatta a felkészülést a szezonra, a Vörös Ördögök ugyanis 2-0-ra legyőzték a Premier League-ben szereplő Arsenalt a MetLife Stadionban.


A mérkőzésre 82 262 néző volt kíváncsi - ami rekord labdarúgó-klubmérkőzésen az államban -, a United pedig az eddigi felkészülési program legjobb teljesítményét produkálta.

 

Bruno Fernandes - akit csütörtökön neveztek ki kapitánynak - a 2023/24-es szezonban először lépett pályára, és egy szép góllal nyitotta a sort, majd Jadon Sancho lövésével mindössze hét perccel később már kettő volt közte.

 

Erik ten Hag menedzser a félidőben mind a 10 mezőnyjátékost lecserélte, de felfrissített csapata a második félidőt jól bírta, így zsinórban harmadszor is hibátlanul végzett. A United most San Diegoba utazik tovább, mielőtt további mérkőzéseket vívna az Egyesült Államokban a Wrexham, a Real Madrid és a Borussia Dortmund ellen.

 

 

ELSŐ FÉLIDŐ - FELTÜZELT VÖRÖS ÖRDÖGÖK

Erik ten Hag mindig megköveteli, hogy csapata magasabb fokozatba kapcsoljon, függetlenül attól, hogy milyen jól teljesítünk, és a menedzser biztosan elismeri, hogy ez az első 45 perc az Ágyúsok ellen egy szinttel magasabb volt, mint amit az előző két meccsen láttunk.

 

Mindkét csapat izgatottan kezdett a MetLife Stadionban, talán a hatalmas és lelkes közönség vagy a Premier League egyik igazi riválisa elleni meccs kilátása is hatott a játékosokra. Antony az első komolyabb támadásunk végén - alig néhány perc elteltével - nem sokat tévedett, mielőtt az Arsenal - Gabriel Martinelli révén - két közeli próbálkozással is tesztelte Tom Heatont, mindkét védés hatalmas bravúr volt.

 

A United azonban hamarosan átvette a játék irányítását, miután a kezdeti tempó valamelyest leült, valószínűleg a 29 fokos hőség miatt East Rutherfordban. Ahogy erősödött a nyomásunk mezőnyben, Kobbie Mainoo ismét lenyűgöző volt a középpályán, és a fiatalember volt az, aki az előkészítő átadást adta Fernandes nyitó találata előtt, amely nem sokkal fél órányi játékidő előtt érkezett.

 

 

A portugál középpályás Mainoo-tól kapta meg a labdát a jobb oldalon és mintegy 20 méterről egy alacsony, bal lábas lövést adott le az Ágyúsok kapusának, Aaron Ramsdale-nek, ami a kezei között a hálóba pattant.

 

Hat perccel később már kettő volt az előny. Az Arsenal középhátvédje, Gabriel hibájából Sancho futhatott egy szabad labdára a londoniak hátsó alakzata mögött, és a croydoni születésű csatár nem hibázott, a guruló labdát magasan Ramsdale hálójába lőtte. A félidő vége felé a United kényelmesen birtokolta a labdát az egész pályán, és Antony elég közel járt a harmadik találathoz egy védjegyének számító megoldással, amelyet az Arsenal jobb oldaláról lőtt kapura.

 

MÁSODIK FÉLIDŐ - PROFI TELJESÍTMÉNY

A United második félidőre jelentősen megváltozott tizenegye - amelyben csak Tom Heaton maradt - talán némi bátorítást adott az Arsenalnak, hogy visszajöjjön a meccsbe. De az Ágyúsok nem tudtak igazi riadalmat kelteni a United újszerű hátsó négyesében, Victor Lindelof különösen lenyűgöző volt.

 

Nketiah-nak kellett volna betalálnia Odegaard okos, gyorsan elvégzett szabadrúgása után, Kai Havertz pedig a büntetőterületen belülről fejelt fölé.

 

A United egyetlen komolyabb, aggodalomra okot adó pillanata Amad korai, kényszerű cseréje volt, aki egy óra elteltével hagyta el a pályát, mivel úgy tűnt, hogy a bal bokája sérült.

 

Marcus Rashford nem sokkal később nem tudott odaérni Diogo Dalot labdájára az Arsenal kapujánál, de hősünk megmozdulása után vélhetően beintették volna a lest, ha sikerült is volna megfelelően érkeznie.

 

Pellistri aztán a záró szakaszban tüzelt fölé, miután a jobb oldalon talált egy kis helyet magának.

 

De a United kényelmesen tartotta az eredményt, és egy újabb pozitív 90 percet zárt a Premier League szezon kezdete előtt.

 

 

A szórakozásnak azonban ezzel még nem volt vége New Jerseyben, mivel a menedzserek a mérkőzés előtt megegyeztek egy meccs utáni büntetőpárbajban. A cél az volt, hogy a játékosok megtapasztalják, milyen nagy tömeg előtt büntetőt rúgni - ez sokkal nagyobb kihívást jelent, mint az edzőpályán véget nem érő pontrúgások.

 

A United Casemiro, Dalot, Lindelof, Rashford és Eriksen hibátlan próbálkozásainak köszönhetően 5-3-ra győzött, Fabio Vieira kísérlete pedig az Arsenal kudarcát okozta.

 

MI KÖVETKEZIK?

A United San Diegóba utazik, majd július 25-én, kedden (helyi idő szerint 19:30) újabb teltházas mérkőzést játszik az AFC Wrexham ellen. 

 

A Vörös Ördögök fiatal tizenegye a walesi klub ellen lép pályára a Snapdragon Kupa keretében július 26-án, szerdán.

 

Egy nappal később egy vélhetően idősebb csapat Houstonban lép pályára a Real Madrid ellen, mielőtt július 30-án, vasárnap Las Vegasban, a Borussia Dortmund elleni mérkőzéssel zárnánk a szezon előtti túránk amerikai szakaszát.

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!