Mennyire súlyos Mainoo sérülése?
Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere ígéretet tett Kobbie Mainoo-nak, hogy több lehetőséget kap majd, miután a Real Madrid elleni houstoni barátságos mérkőzés nyitó szakaszában megsérült.
A tinédzserre hárult a feladat, hogy Casemiro mellett a középpályát felügyelje a spanyol csapat csúcsminőségű játékosaival szemben, akiket vitathatatlanul a világfutball legjobbjaiként tartanak számon.
Az élvezetes pillanat azonban azonnal keserűvé vált, amikor egy Rodrygoval történt szerencsétlen ütközés - Casemiro faultja után - idő előtt véget vetett az estéjének.
Hogy sót szórjon a sebekbe, Jude Bellingham még azelőtt betalált, hogy Christian Eriksen beállhatott volna helyére a kispadról, Joselu késői ollózása pedig megpecsételte a 2-0-s győzelmet a spanyol együttes számára.
Ten Hag az NRG Stadionban lejátszott mérkőzés után elismerte, hogy mint általában, ezúttal sem tudja megmondani a sérülés súlyosságát közvetlenül a mérkőzés után.
Ugyanakkor azt is szerette volna hozzátenni, hogy reméli, Mainoo hamarosan visszatérhet, mivel 2023/24-ben több lehetőség is kínálkozik majd számára.
"Értem a kérdést” - mondta a sajtótájékoztatóján, amikor arról kérdezték, hogy milyen súlyos a sérülés. "De ezt sosem lehet megmondani közvetlenül egy meccs után. Meg kell várnunk, hogy némi idő elteljen."
"Szóval, remélhetőleg nem túl rossz a helyzet, és akkor lesznek még lehetőségei. Szerettem volna látni, hogy milyen szinten tud játszani. Az Arsenal ellen elégedettek voltunk a teljesítményével. Látni akartam, hogy meg tudja-e ismételni ezt, néhány nappal később, onnantól kezdve lesznek következtetéseink. Először meg kell várnunk a diagnózist, és utána vonjuk le a következtetéseket."

Korrábbi játékosunk, Andy Cole elismerte, bosszantotta, hogy a fiatalember estéje tönkrement, miután a menedzser ilyen bizalmat áraszt felé.
"Le vagyok sújtva miatta" - mondta az ex-Vörös Ördög az MUTV-nek. "Tudod, miért vagyok letört? Ez egy lehetőség volt egy fiatalember számára, hogy megmutassa a képességeit egy olyan valaki ellen, mint Luka Modric, és amikor lejött, láthattad, milyen csalódott volt, mert hány lehetőséged van egy olyan valaki ellen játszani a középpályán, mint Modric?"
"Nagyon sajnálom a fiatal srácot, de még rengeteg harcot kell megvívnia. Sajnos a mai este nem az ő estéje volt."
Egy másik korábbi United-csatár, Danny Webber úgy vélte, túl korai lenne megmondani, hogy Mainoo mennyi időre esik ki.
"Rodrygo hirtelen esett Kobbie-ra" - mondta. "Úgy tűnik, hogy a bokáját találta el, vagy valahol ott. Egyáltalán nem volt benne szándékosság. A megfelelő helyen volt, hogy megállítsa, ha Rodrygo mégis átjut, szóval ez csak szerencsétlen véletlen. Attól függ, hogy milyen mértékű a sérülés, hogy belül is sérült, vagy csak kívül, vagy a szalagok, nem tudjuk. A fizioterapeuta meg fogja nézni, ez nagyjából egy héttől nyolc hétig terjedhet."
"Biztató, hogy lesétált a pályáról, így szeretném azt hinni, hogy nem olyan súlyos a helyzet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |