Hivatalos: Højlund a Unitedben folytatja
Rasmus Højlund 2028 júniusáig szóló szerződés keretében a Manchester Unitedhez igazolt, amely további egy évvel meghosszabbítható.
A mindösszesen 20 éves csatár felnőtt pályafutása során 87 tétmérkőzésen 27 alkalommal volt eredményes, amelyek közül tizet Olaszországban, az Atalanta színeiben szerzett az előző idényben. Højlund már a felnőtt dán válogatottban is bemutatkozott, ahol parádésnak mondható 6 gól 6 mérkőzésen mérleggel büszkélkedhet.
Rasmus Højlund
"Nem titok, hogy már kisgyerek korom óta szurkolója vagyok ennek a nagyszerű klubnak és arról álmodtam, hogy egyszer majd a Manchester United játékosaként sétálhatok ki az Old Trafford gyepére."
"Hihetetlenül izgatott vagyok annak a lehetőségétől, hogy ezt az álmomat valóra válthatom és eltökélt vagyok, hogy megszolgáljam a klub belém vetett bizalmát. Még karrierem nagyon korai szakaszában járok, de tudom, hogy képes vagyok megtenni ezt a következő lépést előre és hogy ilyen világklasszis játékosokkal játszak együtt."
"Amint volt lehetőségem beszélni a menedzserrel, egyből tudtam, hogy ez a környezet tökéletes lesz a fejlődésem szempontjából; már nagyon várom, hogy a világ egyik legjobb edzőjével dolgozhassak együtt. Az ő vezetésével és támogatásával tudom, hogy képesek leszünk nagyszerű dolgokat elérni együtt a csapattársaimmal ennél a különleges klubnál."

John Murtough, a Manchester United sportigazgatója
"Rasmus egy igazán kivételes tehetség. Olyan technikai és fizikai adottságokkal rendelkezik, amelyeknek köszönhetően korosztálya legjobbjai között tartják számon a világban. Erik ten Hag és edzői stábja irányítása alatt dolgozva Rasmus pedig még tovább fejlődhet majd. A klubnál mindenki biztos abban, hogy a megfelelő mennyiségű időt és támogatást biztosítva számára képes lesz a benne rejlő potenciál kiaknázására."
"A nyár során gyorsan és határozottan léptünk annak érdekében, hogy az első számú célpontjaikat a lehető legkorábban megszerezzük az átigazolási időszakban. Ez lehetőséget biztosít Eriknek és stábjának, hogy a lehető legmegfelelőbb módon készüljenek fel a kerettel a következő szezonbeli sikerek elérésére."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |