Ten Hag: Nem sürgetjük Hojlundot
Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere kitart azon véleménye mellett, hogy nem fogják sürgetni Hojlund, hogy a tervezettnél korábban pályára lépjen, de természetesen a játékos gőzerővel készül a bemutatkozásra.
A dán válogatott támadó épp a múlt héten került bemutatásra az Old Trafford közönségének a Lens 3-1-es legyőzését megelőzően és jelenleg könnyített edzésmunkát végez Carringtonban.
A United számára ma este megkezdődik a szezon a Wolves elleni összecsapással, ám a szurkolók már jól tudják, hogy Rasmus pályára lépésre még egy kicsit várniuk kell az Álmok Színházában.
"Nem, nem rohanunk sehova" - mondta Erik pénteken, amikor Rasmus erőnlétéről faggatták. "Tudjuk, hogy nélküle is erős a csapatunk és vannak opcióink a pozíciójába. Nem fogjuk sürgetni."
"Arról van szó, hogy amikor megfelelő szinten van, akkor beintegráljuk az edzésbe és persze a meccsekbe is."
"Megfelelő időt szánunk a felépülésére, hosszútávon kell biztosítani a győzelmeket, nem csak most."
A menedzsernek azért fájhat a feje, hiszen Amad Diallo, Tyrell Malacia, Kobbie Mainoo és Tom Heaton sem bevethetők. A holland elmondása szerint azonban már elkezdte kidolgozni a megfelelő alternatívákat a támadások építésére és megvan minden támadójának a maga szerepe.
"Meglehetősen nyugodt és higgadt lehetek ebben a helyzetben is, mert Rashy nagyon jó csatár" - tette hozzá Ten Hag. "Ezt múlt szombaton is láttuk."

"Anthony Martial is úgy néz ki bevethető lesz, Jadon Sancho is játszhat ott, a felkészülési szezonban is nagyon jól csinálta."
"Ahogy pedig már mondtam is, a csapat tudja kezelni ezt a helyzetet és van is emögött megfelelő stratégia."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Wolves
Premier League 1. forduló, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |