Meghiúsulhatott a Maguire - West Ham frigy
Kútba esett Harry Maguire 30 millió fontért történő átigazolása a West Ham Unitedhez, miután a londoniak belefáradtak abba, hogy kivárják a védő beleegyezését az Old Traffordról való távozásába.
Bár azt a The Guardian hírforássa megerősíti, hogy továbbra is meg van arra az esély, hogy az ügyletet újraélesztik, jelen pillanatban a folyamatok nem előre mutatnak.
A West Ham egyre frusztráltabbá vált a átigazolás véglegesítésének elmaradása miatt és úgy tudni, hogy most alternatív megoldás után néznek védelmük tengelyének megerősítésére. Maguire a személyes feltételekben megegyezett a Kalapácsosokkal, azonban a klub eddig arra várt, hogy az angol válogatott játékos megállapodjon a Manchester Uniteddel a távozásával neki járó lelépési pénzről.

A 30 éves játékos szerződése értelmében jelentős béremelésben részesült azáltal, hogy a Vörös Ördögök erre a szezonra kivívták a Bajnokok Ligája indulás jogát, a West Hamnél azonban ennél kevesebb lenne a fizetése. Információk szerint a manchesteriektől 7 millió fontot szeretne kapni.
A Manchester Unitednél abban reménykedtek, hogy az Erik ten Hag kegyei közül kiesett Maguire eladásából új játékosok szerződtetését finanszírozhatják. A korábban 80 millió fontért szerződtetett és jelenleg még két évig érvényes szerződéssel rendelkező bekk az előző idényben csak nyolc alkalommal lehetett kezdő a Premier League-ben, Gareth Southgate pedig már figyelmeztette azt illetően, hogy a 2024-es Európa-bajnokságon való részvétele veszélybe kerülhet az angol nemzeti csapatnál, amennyiben továbbra is mellőzni fogja klubja.
A West Hamhez való igazolással Maguire állandó játéklehetőséghez juthatott volna és így biztosíthatta volna kezdőcsapatbeli tagságát a jövő nyári kontinensviadalom a Háromoroszlánosok között. David Moyes, annak ellenére, hogy a klubnál ennek jogosságáról nem mindenki volt meggyőződve, nagy erőket mozgósított a játékos megszerzése ügyében és a United el is fogadta a 30 millió fontos ajánlatukat.
Bár arra is volt esély, hogy Moyes csapatkapitánynak választja Maguire-t, a helyzetben való tisztán látás hiánya odáig vezetett, hogy a West Hamnél úgy érzik, hogy a korábbi Leicester játékos bizonytalan a váltást illetően. Emellett a fővárosi klubnál úgy érzi, egy gyorsabb középhátvéddel jobban is járhatnak, így fel is vették a kapcsolatot a Bayer Leverkusennel két játékosuk, Jonathan Tah és Odilon Kossounou kapcsán.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló