Megkapták mezszámaikat az újonnan érkezők
A nyári átigazolási időszak lezárását követően a United frissítette mezszámainak listáját a 2023/24-es idényre vonatkozóan.
A kapus, Altay Bayindir, a két védő, Jonny Evans és Sergio Reguilon a piac utolsó napján írtak alá, ahogy a marokkói középpályás, Sofyan Amrabat is, velük pedig egyelőre véglegessé vált a csapat névsora Ten Hag második szezojára.
A menedzser pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Bayindir, Reguilon és Evans ott lesznek az Arsenal elleni bajnokin az Emirates-ben, valamint a sérüléséből felépülő dán csatár, Rasmus Hojlund is bevethető.
Az Ágyúsok elleni összecsapás előtt nyilvánosságra hozták Garnacho és Hojlund új mezszámát, valamint az átigazolási időszak utolsó napján érkezőkét is.
Rasmus megkapta a 11-es számú mezt első szezonjára, ezt a számot a dán válogatottban is viseli, klubcsapatban viszont még soha nem került a mezére, legalább is felnőtt szinten, ugyanis Koppenhágában az U19-es csapatban ez volt a száma.
Garnacho az első teljes szezonja óta a 49-s számmal játszott, előtte 70-es volt a 2022-es debütálásakor. Ettől az idénytől viszont az argentin tehetség lesz a 10. játékosa a Unitednek, aki a 17-es számot viseli. Ezt egészen eddig a nyárig 5 éven keresztül Fred birtokolta, aki augusztusban a Fenerbahce csapatához távozott, előtte pedig Nanit, Daley Blindet, illetve a Vörös Ördögök legendás csatárát, Andy Cole-t láthattuk benne.
Az átigazolási időszak utolsó napján elsőként bejelentett Altay Bayindir rögtön megkapta az 1-es számú mezt. A török hálóőr a 2020/21-e szezontól kezdve viselte már az 1-est és alkalmanként a válogatottban is. Most pedig a United nagyjaihoz, De Gea-hoz, Petter Schmeichelhez és Edwin van der Sar-hoz csatlakozik, akik korábban ezzel a számmal játszottak.
:strip_icc():format(webp)/kly-media-production/medias/4042006/original/060848500_1654274428-Manchester_United_-_Ilustrasi_Logo_Manchester_United_copy.jpg)
Reguilon, aki kölcsönbe érkezett a Tottenhamtől a 2023/24-es szezonra a 15-ös számot kapta. A spanyol védő eddigi pályafutása során még soha nem viselte ezt a számot, melyben legutóbb a szintén kölcsönben játszó Marcel Sabitzer volt látható.
Miután Evans aláírta 1 éves szerződését stílusosan a 35-ös számú mezt kapta. Nem csak a kora miatt (Evans 35 éves) érdekes és különleges számára ez a szám, hanem azért is, mert a United Akadémiáján is ezt viselte, a felnőtek között pedig a 4-es, 23-as és 6-os is volt az övé 2007 és 2014 közöt.
A legutolsó érkező, Sofyan Amrabat mezszámát még nem tudjuk, az majd csak regisztrációjának befejezését követően lesz kihirdetve.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |