Antony kikerült a brazil keretből
Antony kikerült a brazil válogatott keretéből miután újabb, családon belüli erőszakkal vádolták meg.
A 23 éves játékost behívták a Bolívia és Peru elleni találkozókra, de hétfőn felmentették a nemzetközi szolgálat alól miután a Brazil labdarúgó Szövetség azt közölte, hogy a vádakat ki kell vizsgálniuk.
A családon belüli erőszakkal kapcsolatos vádakat először júniusban terjesztette elő Antony volt barátnője, most hétfőn pedig újabb vádakat hoztak nyilvánosságra. A United részéről annyit nyilatkoztak, hogy tudomásul veszik a szövetség döntését, de egyelőre nem kívánják kommentálni a dolgokat, a brazil támadó pedig tagadja, hogy bármiféle jogsértést elkövetett volna.
A Brazil Labdarúgó Szövetség az alábbi közleményt adta ki:
"A Manchester United játékosával, Antony-val kapcsolatban hétfőn az állítólagos áldozat által nyilvánosságra hozott vádak miatt, melyeket ki kell vizsgálnunk a játékost visszaléptetjük a nemzeti csapattól."
A vádakat jelenleg Brazíliában vizsgálják és feljelentést tettek a manchesteri rendőrségen is. A Manchester Great Police hétfőn szintén közleményt adott ki, amely így szólt:
"A manchesteri rendőrség tudatában van a feljelentéseknek, a vizsgálatok pedig folyamatban vannak a jelentés körülményeinek megállapítására."
A vádakra Antony is reagált a közösségi médiában, melyben kitartott amellett, hogy a vádak hamisak.
"A rajongóim, barátaim és a családom iránti tisztelet miatt kötelességemnek érzem, hogy nyilvánosan beszéljek azokról a vádakról, amelyeknek az áldozata lettem. Kezdettől fogva komolyan és tisztelettel kezeltem ezt a kérdést megadva a kellő felvilágosítást a hatóságnak."
"A rendőrségi vizsgálat az igazság kiderítése miatt folyamatban van, ezért nem tudom nyilvánosságra hozni az ügy részleteit. Azonban bátran kijelenthetem, hogy a vádak hamisak és a már bemutatott és még bemutatásra kerülő bizonyítékok azt igazolják, hogy ártatlan vagyok az ellenem felhozott vádakban."
Daniel Bialski, Antony exének ügyvédje a brazil Globo Monday-nek azt mondta: "Az egyetlen dolog, amit az az, hogy mindenért, amin keresztül ment (Antony volt barátnője) őt (Antony-t) megbüntessék. Nagyon bízom a polgári vizsgálatban, a rendőrség és én arra várunk, hogy eljárást indítsanak ellene az általa elkövetett bűncselekmények miatt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló