Ten Hag: Rashford és Hojlund össze fognak szokni
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag úgy véli, Rasmus Hojlund és Marcus Rashford gyümölcsöző csatárpárost alkot majd a klubnál.
A dán válogatott Hojlund a hétvégén a Brighton ellen kezdőként lépett pályára, és álomszerű hazai debütálástól fosztották meg Rashford okos passza után, mivel a VAR úgy döntött, hogy a labda a beadás előtt elhagyta az alapvonalat.
Nyilvánvalóan időbe telik, amíg a két új csapattárs összeszokik, de a gyémánt alakzatú középpálya előtti párosításuk azt sugallja, hogy Erik arra számít, jó hatásfokkal és kombinatívan mozognak majd, hogy megzavarják az ellenfelek védelmét.
Az Allianz Arénában a Bayern München elég nagy kihívást jelent a Bajnokok Ligája A csoportjának szerda esti mérkőzésén, így remélhetőleg szikrázó játékot láthatunk a két támadótól.
Arra a kérdésre, hogy Marcus át tudja-e alakítani a játékát, hogy együtt tudjon dolgozni a korábbi Atalanta-játékossal, Erik így válaszolt: "Igen, abszolút. Mindketten profitálhatnak egymásból. De meg kell ismerniük egymást, és ez a folyamat még csak most kezdődik. Ugyanakkor nekünk eredményekre van szükségünk, ezért kéz a kézben kell haladniuk."

"De minden edzésből, és minden meccsből tanulunk. Természetesen mi, mint az edzői stábirányítjuk a folyamatot, hogy minél jobban egymásra találjanak. De azt is láttuk, hogy Rasmus és Rashy együtt vannak, beszélgetnek arról, hogyan profitálhatnak ebből."
"Szóval láthatjuk, hogy folyamatos a kommunikáció, a beszélgetés, az interakció a pályán, és ez jó jel. Biztos vagyok benne, hogy rendben lesz ez a kapcsolat. Szerintem a kapcsolat már létezik, de magasabb szintre fognak jutni ebben."
A menedzsert elkerülhetetlenül megkérdezték a Bayern által a Tottenham Hotspurtől nyáron szerződtetett Harry Kane-ről, és arról, hogy ő is opció volt-e a Vörös Ördögöknél, ahogyan azt már egy ideje találgatták.
Ten Hag azonban hangsúlyozta, hogy ezt a helyzetet már a nyári amerikai túra során tisztázta, és nyilvánvalóan örül, hogy a rendkívül ígéretes Hojlundot a fedélzeten tudhatja.
"Azt hiszem, ezt már San Diegoban megbeszéltük, így nem hiszem, hogy meg kell ismételnünk ezt a vitát" - jelentette ki a meedzser. "Elégedettek vagyunk Rasmussal. Nyilvánvalóan az első meccseken sérült volt. Az Arsenal ellen játszott, most pedig először kezdett."
"Így most természetesen be kell őt építenünk a csapatba, de látható, hogy nagy tehetség, és hozzá fog járulni a játékunkhoz. Eléggé magabiztosak vagyunk ezzel kapcsolatban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Marcus Rashford
Rasmus Højlund
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |