Evans büszke, hogy elérte a 200-at

Jonny Evans izgatott volt, miután több mint nyolc év után először kezdett a Manchester Unitedben a szombati, Burnley elleni 1-0-s győzelem alkalmával.


A középhátvéd a 200. szereplését jegyezte a Turf Moor-on aratott nehéz győzelem során a Vörös Ördögök színeiben, 2015. márciusa óta először került a kezdőbe.

 

Evans a nyáron rövid távú szerződéssel tért vissza a klubhoz, és arra számított, hogy a védelem tartalékjaként fogják használni, de a Burnley ellen megkapta a lehetőséget a United védelmét az elmúlt hetekben sújtó sérülések miatt.

 

És amellett, hogy a 35 éves játékos segített a Unitednek megőrizni kapuját a góltól, majdnem tökéletes módon, góllal koronázta meg visszatérését, csakhogy a fejesét nem adták meg - bár Bruno Fernandes szenzációs győztes góljához egy briliáns hosszú labdával ő adta a gólpasszt.

 

"Minden percét élveztem" - mondta a győzelem után a TNT Sportsnak. "Néha az embernek van egy érzése, és nem tud várni - tiszta izgalomban van, és a buszra felérve annyira fel voltam dobva.

 

"Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is játszom 200 meccset, de abszolút megtiszteltetés volt, és életem egyik legjobb estéje, hogy visszatérhettem és újra játszhattam ezért a klubért.”

 

"Visszatérni ide, a szurkolók elé, egy álom vált valóra, és ennél jobban nem is sikerülhetett volna."

 

A Fernandes kapásgóljához adott asszisztjáról Evans azt mondta: "Keményen küzdöttünk, hogy megtörjük őket, és úgy gondoltam, hogy kaptunk egy kis időt - tudod, tíz, vagy öt métert a térfelükön. Úgyhogy arra gondoltam, hogy megpróbálom egy kicsit megnyújtani őket.”

 

 

"Mi [Evans és Fernandes] egy kicsit szemkontaktusba kerültünk, mielőtt megkaptam a labdát. Arra gondoltam, hogy 'nos, el kell találnom'. És amint elhagyta a lábamat, azt gondoltam, hogy jó labda volt, mert egyenesen fölé ment."

 

Evans bevallotta, hogy úgy érezte, a karrierje véget ért, miután a nyáron elhagyta a Leicester Cityt, de nem tudta visszautasítani Erik ten Hag ajánlatát, hogy visszatérjen a klubhoz, ahol 2006-ban, még újoncként kezdte pályafutását.

 

"Felmerült a lehetőség, és bizonyos értelemben aggódtam, de úgy gondoltam, nincs más lehetőség számomra" - folytatta.

 

"Ide kell jönnöm, meglátom, mi fog történni, és megpróbálok visszatérni, és olyan profi lenni, amennyire csak tudok. És remélhetőleg a testem is segít."

 

Evans arra is rávilágított, hogyan alkalmazkodik a korábbi klubjainál tapasztaltaktól eltérő taktikai megközelítéshez - többek között az első, Sir Alex Ferguson vezette Unitednél töltött időszakához képest.

 

"Az itt töltött idő alatt megfigyeltem és láttam, hogyan kell játszani" - mondta. "Ez egy kicsit más, szóval próbálok alkalmazkodni hozzá. Valószínűleg egy kis időbe telt, amíg bizonyos dolgokat ki tudtam dolgozni.”

 

"A hátulról való játék taktikai oldala határozottan megváltozott. Erik ten Hag néha azt akarja, hogy passzolj a hátvédnek, te pedig középhátvédként futsz előre, és ez egészen más - emlékszem, hogy ezért meg is szidtak az edzésen!”

 

"De élvezem azt, hogy valami újat tanulok, és amikor folyamatosan tanulsz, az motivál."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!