Manchester United 1-0 FC Köbenhavn

Nehezen, de megnyerte ezt a nagyon fontos mérkőzést Erik ten Hag csapata, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit.


Nem erre számítottak Manchesterben, de a vendégek kezdték veszélyesebben a találkozót. Először Achouri lövését tolta szögletre Onana, majd egy kontra végén Goncalves lövése pattant vissza a mezőnybe a kapufáról.

 

A 17. perc hozta meg az elő manchesteri próbálkozást, Hojlund kísérlete után azonban nem ünnepelhettünk gólt.

 

Nem sokkal később Rashford lőtt 19 méterről, a jobb alsó sarokba tartó labdát védte Grabara.

 

A meccs negyede eltelt, de sajnos nem lehetett azt mondani, hogy a Vörös Ördögök brillíroztak volna, nagyon körülményes focit láthattunk rengeteg hibával.

 

Csak le kellett írni és jött egy szép támadás, Antony tört befelé, Hojlundot játszotta meg, aki sarokkal tálalt McTominay elé, ám egy védő hamarabb odaért és a skótra rárúgva a játékszert tisztázott.

 

Nem kellett hozzászokni a hasonló támadásokhoz, semmi veszélyt nem jelenttettek Antony-ék a dánok kapujára. Nem mintha Onanale izzadt volna a sok feladattól.

 

Mondhatni végre jött a szünet, mert ez a 45 perc egyelőre kínzással ért fel.

 

Fordulás után is a dánoké volt az első lehetőség, szép támadás végén Lerager lőtt kapura, Onana nagyon nagyot védett. Beszorultak a hazaiak, Achouri is próbálkozhatott, lövése azonban a lelátó 27. sorában landolt.

 

Az 52. percben Hojlund lépett ki a tizenhatoson belül, taszítottak rajta egyet, de nem kapott büntetőt a United.

 

Két perccel később remek támadás végén a csereként beállt Eriksen próbált a jobb alsóba lőni, de Grabala nagyot védett.

 

Mit lehet arra mondani, amikor Rashford után Garnacho sem képes helyzetbe kerülni rossz labdavezetés okán? Pedig mindkettő mehetett a kapura egyedül...

 

Manchesteri szögletet kivágták a védők, Eriksen szedte össze, remekül ívelt a kapu elé, Maguire pedig 5 méterről a kapuba bólintott, 1-0 a Vörös Ördögöknek!

 

A 78. percben megduplázhatta volna előnyét a hazai gárda, némi szerencsével indult meg a manchesteri támadás, Hojlund iramodott meg, kissé hosszan tolta meg a labdát, de a védő közbelépése után McTominay mehetett tovább, Garnacho elé tálalt, aki azonban a kapusba lőtt. 

 

Fernandes adott csodás labdát Rashfordnak, aki a jobb oldalról a portugálhoz játszott vissza, Bruno lövését blokkolta egy védő.

 

A meccs végén többet birtokolta a labdát a dán alakulat, de egyetlen lehetőséget sem tudtak kialakítani, míg a manchesteriek próbáltak kontrákkal operálni.

 

Ezt nem lehet elhinni! Dán szöglet után ide-oda szállt a labda, McTominay akarta kivágni a kapu elől, de játékost talált el, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A VAR sem változtatott az ítéleten, így büntetőt rúghatott Larsson, de Onana kivédte!!!

 

Talán nem lett volna jogos a döntetlen, de az biztos, hogy mind Onanának, mind pedig Maguire-nek nagy lökést adhat ez a mérkőzés, McTominay pedig köszönetet mondhat a kapusnak.

 

Bajnokok Ligája, 3. forduló
Manchester United 1-0 FC Köbenhavn
Old Trafford

 

Vezette: Marco Guida

 

United: Onana - Dalot, Varane, Maguire, Reguilon(Lindelöf 63.) - Amrabat(Eriksen 46.) - McTominay, Fernandes - Antony(Garnacho 63.), Rashford, Hojlund(Martial 86.)
Nem használt cserék: Bayindir, Heaton, Evans, Pellistri, Mount, Hannibal

 

Köbenhavn: Grabara - Ankersen, Vavro, Diks, Jelert(Sorensen 77.) - Lerager, Falk, Goncalves(Larsson 85.) - Achouri(Hojlund 91.), Claesson(Oskarsson 76.), Elyounousssi
Nem használt cserék: Dithmer, Sander, Tanlogo, Lund, Khocholava, Boilesen, Bardghji, Babacar

 

Gólszerző: Maguire 72'

 

Sárga lap: Fernandes, McTominay

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!