Martinez már Carringtonban
A Manchester United védője, Lisandro Martinez szerdán Carringtonban nézte végig csapattársai edzését, miközben továbbra is dolgozik lábsérüléséből való felépülésén.
Az argentin válogatott játékos a szeptemberi, Bayern München elleni Bajnokok Ligája-találkozó óta nem játszott a Vörös Ördögöknél, akkor újult ki ugyanis a lábközépcsont sérülése.
Licha az áprilisi, Sevilla elleni Európa-liga-negyeddöntős összecsapáson törte el a lábát, de egy műtétet követően időben vissza tudott térni a felkészülési szezonra.
Szurkolóink kedvence a 2023/24-es szezon elején hatszor lépett pályára, de a probléma súlyosbodása után úgy döntöttek, hogy újabb műtétre lesz szüksége.
Martinez a közelmúltban szülőhazájában, Argentínában lábadozott, de a 25 éves játékos már visszatért a bázisra, és részt vett a csapat edzésén, támogatva a csapattársakat, akik komoly megmérettetések előtt állnak.
Erik ten Hag csapata vasárnap az Evertonhoz látogat a Premier League-ben, majd a Galatasaray és a Newcastle United következik.
A menedzser a sajtónak nyilatkozva, az FC Copenhagen elleni, dániai találkozónk előtt elmondta, hogy nehéz lenne pontos időpontot mondani Martinez visszatérésére.

A United sérültlistájáról beszélve Ten Hag azonban arra utalt, hogy a középső védőt - vagy dél-amerikai társát, Casemirot - nem láthatjuk az ünnepi időszak előtt.
"Van némi sejtésem, de ezt mindig nehéz megjósolni, mert a rehabilitációs időszak alatt lehetnek visszaesések" - figyelmeztetett Ten Hag.
"Mindig visszafogom magam egy kicsit az ilyen kérdésekben. Néhány játékost [hamarosan] visszavárok, de Casemiro és Martinez komoly sérülést szenvedtek - nem számítok rájuk karácsony előtt."
A keretet erősítendő Luke Shaw három hónapos kihagyás után visszatért a csoportos edzésekhez.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló