Ten Hag: A támadójátékunk be fog indulni
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag megismételte, hogy szerinte csak idő kérdése, hogy a csatárok, Marcus Rashford és Rasmus Hojlund elkezdjenek gólt lőni a Premier League-ben.
A menedzsert eredetileg Rasmus Hojlundról faggatta a beIN Sports, és arról, hogy a dán csatárra nem nehezedik-e túl nagy nyomás.
A skandináv csatár - aki sérülés miatt kihagyta hazája legutóbbi válogatott mérkőzéseit - még nem talált be a Premier League-ben, de már öt gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, amit Ten Hag is megjegyzett.
"Ha ötször betalálsz a Bajnokok Ligájában, akkor a Premier League-ben is betalálsz, ez csak idő kérdése" - mondta a holland. "Ha mi, mint csapat, megteremtjük a lehetőségeket, és ha ő meggyőződik róla, hogy képes rá, akkor szerintem el fog kezdeni gólokat lőni."

Ten Hag ezután áttért Rashfordra, aki ebben a szezonban eddig egy gólt szerzett a Premier League-ben, és még nem mutatja azt a varázslatot, amit a Vörös Ördögök tavalyi szezonban produkált, amikor 30 gólt szerzett minden sorozatot figyelembe véve.
A menedzser így nyilatkozott: "Ő bizonyította ezt az egész karrierje során. Több mint 100 gólt szerzett már a Premier League-ben."
"A tavalyi szezonban is betalált 30-szor, szóval eljön majd a pillanat ebben a szezonban, amikor beindul."
Miután megkérdezték tőle, hogy a 10-es számú játékosunk nem gondolja-e túl a játékát ebben az időszakban, Ten Hag elmondta, hogy ez a probléma nem ritka a csatároknál.
"Azt hiszem, minden csatárnak van olyan periódusa, amikor nem lő gólt" - mondta a holland. "És akkor minden csatár elkezdi [túl]gondolni, és amikor ez történik, akkor elszalasztja a pillanatot, mert csak egy tört másodperce van."
"A Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában az ellenfelek nagyon jól védekeznek, nem csak egyénileg, hanem csapatként is. Ki kell használnod ezt a töredék pillanatot, van rá fél másodperced, hogy gólt szerezz."
A két csatár reméli, hogy igazolhatja a menedzser várakozásait a vasárnapi, Everton elleni kiránduláson a Premier League-ben, amely a Goodison Parkban 17:30-kor kezdődik. Hojlund egészségi állapota azonban egyelőre kérdéses.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Rasmus Højlund
Marcus Rashford
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |