Bristol City N - Manchester United N 0-2

A Manchester United női csapata vasárnap délután a Bristol City 2-0-s legyőzésével vissza tért a győztes útra a női Szuperligában, miután legutóbb 3-1-es vereséget szenvedett a Manchester City lányaitól.


A csendes első 45 perc után a Vörös Ördögök a második félidő elején Hinata Miyazawa révén végül megszerezték a vezetést, aki egy kontrát követően jegyezhette első gólját a klub színeiben. 

 

Percekkel később Nikita Parris Ella Toone pontos keresztlabdáját fejelte a kapuba, ezzel megduplázva a csapat előnyét és megpecsételve a Bristol City sorsát. 

 

A délben rendezett győztes találkozónak a házigazdák rekordszámú közönsége volt a tanúja, 14 138 szurkoló lépte át a sorompókat, hogy megnézze a nemzetközi szünet előtti utolsó mérkőzést.

 

A Szuperligában a tabella utolsó helyén álló Bristol City ellen próbált visszatérni a győztes útra a vendég csapat és Skinner csapata ehhez mérten pozitívan kezdte a mérkőzést.

 

A jó formában lévő Parris nagy mentésre kényszerítette Olivia Clarkot egy jobb oldali indítást követően, Geyse kiválóan cselezett, kikerülte védőjét, majd visszahúzta a labdát a 22-es mezszámú játékosnak, de a bristoliak hálóőre résen volt. 

 

Továbbra is törekedve a vezetésre, Jayde Riviere tökéletes keresztlabdája Leah Galtont találta meg a hátsó részen, de a szélső nem tudott úgy helyezkedni, hogy Clarkot zavarba hozza. Pillanatokkal később a 11-es mezszámú játékosnak sikerült egy mentést kicsikarnia a kapustól, aki szögletre tolta a lövését. 

 

Két egymást követő próbálkozás volt még a félidő előtt Geyse és Millie Turner részéről, ezzel jelezve a hazaiak számára, hogy a vendég csapat komoly szándékkal érkezett, de több hosszabb szünet - köztük a Robins védőjének, Brooke Aspinnek sérülés miatti kényszerű cseréje - megnehezítette, hogy bármelyik fél is megtalálja a ritmust. 

 

A szünethez közeledve, miután az első 45 perc nagy részét végignézte, Mary Earps egy kiváló mentéssel hárította Amy Rodgers fejesét.

 

Skinner csapata felfrissűlve érkezett a második félidőre és úgy tűnt, hogy elszántan vág neki a mérkőzésnek, a folytatást követően, öt percen belül Hinata Miyazawa jóvoltából meg is szerezték a vezetést. A japán válogatott játékos távoli lövése Chloe Mustakiról, Clark kapust megkerülve talál tutat a hálóba. 

 

A vezetés megszerzése után a Vörös Ördögök vérszemet kaptak és hamarosan megduplázták előnyüket. Percekkel később Toone, aki ismét kulcspasszokkal operált, veszélyes labdát emelt a kapu előterébe, ahol Parris fejelt a kapuba és ezzel kettőre növelte a United előnyét.

 

Toone és Parris párosnak két alkalma is akadt, hogy háromra növelje a vendégek előnyét. A United 7-ese kapott labdát a hazaiak térfelén és higgadtan fejezte be az akciót, de a játékvezetőt leshelyzetben találta a támadót és érvénytelenítették a gólt. Parris második találatát sem adták meg, miután Toone passzát váltotta gólra, de ismét úgy ítélték meg, hogy a labda megjátszásakor leshelyzetben volt. 

 

Melvine Malard - aki Parrist váltotta a vendégeknél, fejese csupán a keresztlécet találta el, majd kisebb veszélyt okozott a Bristol kapuja előtt, de a hazaiak végül tisztázni tudtak. A United végül három ponttal távozhatott és a nemzetközi szünet előtt visszatért a győzelem útjára a bajnokságban.

 

Jelenleg a negyedik helyen szerepel a csapat és legközelebb a Tottenham lányai ellen növelhetik előnyüket december 10-én szintén vendégkörnyezetben 19:45 órakor. 

 

Összegzés:

United XI: Earps; Riviere, Le Tissier, Turner, Blundell; Zelem, Miyazawa (Ladd 67), Toone; Parris (Malard 67), Geyse (Williams 77), Galton (Garcia 77).

Nem használt cserék: Middleton-Patel, Tullis-Joyce, Evans, Naalsund. 

Gólok: Miyazawa 50; Parris 55. 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!