Manchester United N - Liverpool N 1-2

A múltheti Liga-kupa továbbjutást követően, a Manchester United női csapata 2-1-es vereséget szenvedett a Liverpool ellen a női Szuperliga vasárnapi játéknapján.


Ella Toone korán vezetéshez juttatta Marc Skinner csapatát, miután Leah Galton nagyszerűen készített elő számára. Hetes számú játékosunk a vendég kapus, Teagen Micah alatt gurította el a labdát, így a hazai közönség már a meccs elején vezetésnek örvendhetett.

 

A Liverpoolnak azonban alig több, mint fél óra elég volt a válaszra, amikor Millie Turner Missy Bo Kearns keresztlabdájából a saját hálójába fejelt, ezzel kiegyenlítve a vendégeknek a mérkőzés állását.

 

A Pool aztán 22 perccel a meccs vége előtt a vezetést is megszerezték, miután Taylor Hinds Marie Hobinger szögletét értékesíteni tudta.

 

Mielőtt néhány szurkoló elfoglalta volna a helyét, a United máris megszerezte a vezetést, Toone okos befejezésének köszönhetően, alig több, mint két perccel a meccs kezdete előtt. Galton futása és lövése a kapufáról pattant vissza, majd a kipattanót a 7-es mezszámú játékos vágta a kapuba.

 

20 perc elteltével a Vörös Ördögök folytatták a folyamatos nyomást, amikor Jayde Riviere tört előre a jobb oldalon, majd Toone elé tett egy keresztlabdát. A támadó azonban ezúttal a kapu mellé fejelte a labdát. Melvine Malard is közel járt ahhoz, hogy kettőre növelje a csapatok közt a különbséget, miután megverte a Liverpool védőjét, Gemma Bonnert, de lövését nem tudta Micah mellett a kapuba lőni.

 

Katie Zelem kifelé kanyarodó szögletét Turner találta el, de ebből nem lett komolyab  veszély, így Skinner csapata tovább folytatta a támadást. Az angol válogatott játékos Turner következő próbálkozása a lécről pattant le, miközben a Liverpool továbbra is tartotta magát.

 

Közvetlenül a félóra elteltével, a játék képe ellenére a Merseysideiak visszavágtak. A Liverpool szélsőjének, Bo Kearnsnek a keresztlabdáját a szerencsétlenül járt Turner fejelte saját kapujába, majd nem sokkal később Kearns közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést is a Liverpoolnak, de Mary Earps megakadályozta a vendégek kapura tartó próbálkozását.

 

A második félidőben, a Liverpool menedzsere, Matt Beard és csapata az első félidőben szerzett egyenlítő gólból fakadó önbizalmára épített. Ceri Holland jól cselezett a szélen, de próbálkozását Turner megfelelően hárította. Az erőfeszítéseiknek végül mégis meg is lett a gyümölcse, hiszen Marie Hobinger keresztlabdájából a csapatkapitány Hinds közelről talált a kapuba így megfordítva az állást. 

 

A második félidő folytatásában a Liverpool továbbra is hajtott. Hannah Blundell találatát azonban blokkolták a hazaiak. Rachel Williams beállítása óta először volt veszélyes a kapura, Zelem, csapatkapitány beadásából, de fejese nem talált célt, a léc fölött suhant el.

 

A 10-es számú játékosunk újabb szögleténél a United két cserejátékosa  játszott össze remekül, Williams és Geyse, utóbbi azonban a kapu fölé fejelt. 

 

Geyse ismét közel járt az egyenlítéshez a 12 perces hosszabbításban - amelyet Williams és Gemma Bonner ütközése miatt rendeltek el -, de Micah megfelelően védte a Merseysideiak csekély előnyét. 

 

Ezzel a csapat a második vereségét szenvedte el az idényben és az 4. helyre csúsztak vissza. A következő mérkőzésük sem lesz sétagalopp, ugyanis vendégségbe hívta őket az első helyezett Chelsea női csapata január 21-én 13:30-kor a Női Szuperliga következő fordulójában.  

 

Összefoglaló:

 

United: Earps; Riviere, Le Tissier, Turner, Blundell; Zelem, Ladd (Naalsund 73); Parris (Garcia 66), Toone (Geyse 73), Galton; Malard (Williams 66)

Cserék: Middleton-Patel, Tullis-Joyce, Evans.

Gólok: Toone 3. ill.: Turner (ÖG) 32; Hinds 68. 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!