Nottingham Forest 2-1 Manchester United

Elszenvedte az idei bajnokságban a 9. vereségét is ten Hag csapata. Eddig tartott a Villa elleni feltámadás.


Az év utolsó bajnokiját Nottinghamben játszották a Vörös Ördögök ma este, akik továbbra is a sok sérülttel küzdenek.

 

A hazaiak kezdték jobban a találkozót, Wood lövése a léc fölé szállt, majd Montiel beadását kellett tisztáznia a manchesteri védelemnek.

 

Az első negyedóra nottinghami mezőnyfölényt hozott, labdabirtoklásban közel 70%-os eredményt hoztak Elangáék. Sajnos a United játékosok rengeteg hibával játszottak és teljesen veszélytelenek voltak a kapura. Nem igazán lehetett látni, miként tudnának eljutni Turner kapujáig.

 

A félidő felénél többször is blokkolnia kellett a United védelmének, folyamatosan szálltak be a labdák a tizenhatosra, a kifejelt labdákat pedig próbálták kapura küldeni Daniloék, de a védelem a helyén volt.

 

A 33. perc hozta meg az első lövést a vendégek részéről, bár ezt sem lehetett komoly esélynek nevezni. Eriksen átadása után Wan-Bissaka lövésébe lépett bele egy védő, a labda így lelassult és Turner könnyedén szedte fel azt.

 

Szünetig nem történt semmi érdemi, nagyon gyenge produkciót láthattunk újra a Vörös Ördögöktől.

 

Fordulás után a hazaiak kezdtek jobban, Evans-nek folyamatosan volt dolga saját tizenhatosán belül, miközben a United ha el is jutott a büntetőterületig, Rashford elflegmázta a helyzetet.

 

Az 55. percben a semmiből majdnem vezetéshez jutott a United. A csereként beálló McTominay kapott labdát Wan-Bissakától, a skót azonnal lőtt, de csak kapufát talált.

 

A 64. percben a hazaiak jutottak előnyhöz. Dominguez kapott labdát, amelyet 12 méterről laposan a jobb alsóba lőtt. A gólnál felmerült, hogy Montiel lesen volt-e, ám kiderült, hogy nem, így a gól érvényes volt.

 

Tizennégy percig vezettek a hazaiak. Turner passzolta ki a labdát röviden, Garnacho csapott le rá, nagyon jól látta meg, hogy a hosszún Rashford üresen volt, megjátszotta az angolt, aki okosan a bal alsóba gurított, 1-1.

 

A 82. percben újabb gólpasszt oszthatott volna ki Garnacho, aki egy remek támadás végén lekészített Eriksennek, a dán 22 méterről nagyszerűen lőtt, de Turner hárított. Ebből indult el a Forest, Yates vitte fel a labdát, Gibbs-White kapta meg a tizenhatos előtt, ahonnan csodásan tekert a bal alsóba, 2-1 a hazaiaknak.

 

Tíz perc ráadást mutatott fel a negyedik játékvezető, ami esélyt jelenthetett a vendégeknek. A 96. percben Eriksen a tizenhatos előtt álló Fernandeshez lőtt egy szögletet, aki egyből ellőtte a labdát, ami megpattant egy védőn, így lett nagyon veszélyes, de Turner bravúrral a léc fölé tudta tolni a játékszert.

 

Több lehetőséget már nem alakítottak ki a manchesteriek, akik újabb vereséget szenvedtek. A tabella első felében lévő csapatok közül csak a United gólaránya negatív, csak a manchesteriek lőttek 30-nál kevesebb gólt(22), miközben a második legkevesebb gól a top 10 csapatai közül 33. Elképesztően gyenge támadójátékot láthattunk ma is.

 

 

Premier League, 20. forduló
Nottingham Forest 2-1 Manchester United
City Ground

 

Vezette: Tim Robinson

 

Forest: Turner - Montiel(Williams 74.), Niakhate, Murillo, Aina(Toffolo 87.) - Danilo(Mangala 87.), Yates  - Elanga(Boly 87.), Gibbs-White, Dominguez - Wood
Nem használt cserék: Vlachodimos, Hudson-Odoi, Kouyate, Tavares, Worrall

 

United: Onana - Wan-Bissaka(Reguilon 90.), Varane, Evans, Dalot - Mainoo(McTominay 46.), Eriksen - Antony(Diallo 54.), Fernandes, Garnacho - Rashford
Nem használt cserék: Bayindir, Gore, Kambwala, Hannibal, Pellistri, van de Beek

 

Gólszerző: Dominguez 64', Gibbs-White 82' illetve Rashford 78'

 

Sárga lap: Gibbs-White, Mangala illetve Dalot, Varane, Garnacho

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!