Hojlund: A pozitívumokat kell magunkkal vinnünk
A Manchester United támadója, Rasmus Hojlund szerint a Vörös Ördögöknek a pozitívumokat kell magukkal vinniük a Tottenham Hotspur ellen elért 2-2-es döntetlenjükből, annak ellenére, hogy kétszer is eltékozolták vezetésüket az Old Traffordon.
A dán játékos sorozatban második hazai bajnokiján talált az ellenfelek hálójába, amikor Marcus Rashford akciója végén már a mérkőzés korai szakaszában védhetetlenül a kapuba zúdította csapata vezetőgólját.
Amellett, hogy kiérdemelte a mérkőzés legjobbja elismerést is, Rasmus a 90 perc során végig nagyon veszélyesen játszott, mostani találatával pedig már ő a csapat házi gólkirálya, minden sorozatot figyelembe véve 7 találatával.
Bár Erik ten Hag legénysége csak egy pontot tudott otthon tartani, Hojlund igyekezett előre tekinteni az előttük álló téli szünetre.
"Beszéltünk a szünetben arról, hogy nem szabad fejben kikapcsolnunk a vezetés birtokában, így egy kicsit kiábrándító [hogy ilyen gyorsan gólt kaptunk]" - kezdte Rasmus a mérkőzés értékelését.
"A pozitívumokat kell magunkkal vinnünk, de az csalódással tölthet el minket, hogy kétszer is vezettünk."
"Ilyen előfordul, de azt gondolom, hogy ezt leszámítva jó mérkőzést játszottunk."

A 20 éves válogatott csatár remekül játszott össze Rashforddal a hazaiak második találatát megelőzően is, ezzel ráerősítve azokra a véleményekre, hogy a kapcsolatuk egyre jobban elkezdett alakulni.
Amellett, hogy örül, ha segítheti a csapat 10-esét, Hojlund hajthatatlan azt illetően, hogy hétről-hétre egyre jobb a Marcusszal való együttműködése.
"Örültem, hogy gólpasszal tudtam ma segíteni Marcust, mert ő már számtalanszor adott asszisztot nekem a szezon során" - tette hozzá.
"Boldog voltam, hogy valamit vissza tudtam neki adni ezekből, nekünk pedig a pályán és azon kívül is nagyon jó a kapcsolatunk."
"Ő egy remek srác."
Mivel csak két hét múlva lép pályára legközelebb a csapat - egy Newport County vagy Eastleigh elleni FA-kupa mérkőzésen - Rasmus elmondta, hogy már nagyon várja, hogy egy üzemszünetet követően forduljanak rá a hó végi feladataikra.
"Igen, [a téli szünet] bizonyos szempontból fontos dolog, de közben mi mindig futballozni akarunk."
"Viszont fontos időt együtt tölteni a szeretteiddel is, illetve pihenni."
"Jó lesz, hogy most lesz néhány szabadnapunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |