Southgate dicsérte Mainoo-t
Gareth Southgate, az angolok kapitánya "mesésnek" nevezte Kobbie Mainoo utóbbi időben mutatott teljesítményét a Manchester Unitednél.
A 18 éves középpályást januárban a Hónap Játékosának választották, és ezt egy lenyűgöző, utolsó perces találattal koronázta meg a Wolves elleni 4-3-as győzelem során.
Kobbie a múlt hétvégén a West Ham United ellen is jó formában volt, 64 percet játszott az Old Traffordon a West Ham United elleni 3-0-s sikerünk alkalmával.
A tinédzser már most felkeltette a Háromoroszlánosok szövetségi kapitányának figyelmét, annak ellenére, hogy rengeteg lehetőségből válogathat.
"Nagyszerűen teljesít" - mondta Southgate az UEFA Nemzetek Ligájának sorsolása után.
"Nem vagyok benne biztos, hogy ő feltétlenül védekező középpályás lesz. Eléggé progresszív játékos, de mesésen indult a pályafutása, és jó lesz figyelni őt, ahogy haladunk előre."
Kobbie, a United akadémiájának büszkesége, aki reméli, hogy segíthet Erik ten Hag csapatának újabb létfontosságú három pontot szerezni a hétvégi, Aston Villa elleni rangadón.

A fiatal középpályás egészen az U19-es korosztályig játszott az angol ifjúsági csapatokban, és már hat válogatott fellépéssel büszkélkedhet.
Luke Shaw, Harry Maguire és Marcus Rashford is szerepet kaphat az angol válogatottban a selejtezők során, és remélik, hogy bebiztosíthatják helyüket a tornára.
Az UEFA Nemzetek Ligája sorsolását is megtartották, Anglia Finnország, az Ír Köztársaság és Görögország mellett a B2 csoportban szerepel.
A Vörös Ördögök számára egy lehetséges házon belüli összecsapásra is esély van ebben a sorozatban, mégpedig Scott McTominay (Skócia) és Diogo Dalot, illetve Bruno Fernandes (Portugália) tekintetében. Ezek a nemzetek az A1-es csoportban szerepelnek Lengyelországgal és Horvátországgal együtt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló