Onana: Folytatnunk kell a győzelmi sorozatot

Andre Onana úgy véli, a Manchester United csapatában nagy a motiváció, hogy megőrizzük a jelenlegi győzelmi sorozatunkat.


A Vörös Ördögök vasárnap a Kenilworth Roadon ötödik egymást követő győzelmüket aratták minden sorozatban, de Rasmus Hojlund korai duplája után a 2-1-es győzelmet ki kellett kiharcolniuk a Luton Town ellen.

 

Onana számára az is fontos tényező, hogy milyen módon nyerünk, és szeretné, ha minden mérkőzésen ugyanezt a mentalitást látná - a Fulham lesz a következő ellenfelünk szombaton az Old Traffordon.

 

"Természetesen hiszek abban, hogy így is nyerünk meccseket" - mondta a kapus a MUTV-nek.

 

"Tudod, együtt kell lennünk a jó és a rossz pillanatokban. Akkor is segítenünk kell egymást, amikor a dolgok nem mennek jól. De amit most csinálunk, az nagyon szép, és ezt az utat kell követnünk."

 

"Így kell folytatnunk, mert nem tettünk semmi különöset. Nem csináltunk semmi látványosat. Most mégis folytatnunk kell a győzelmi sorozatot, ez a legfontosabb. Meg kell próbálnunk minden ellenfél ellen nyerni, és különösen a következő meccs, egy újabb döntő lesz számunkra."

 

 

A szűkös tér és a hangos hazai közönség kihívást jelentett a Vörös Ördögök számára a Kenilworth Roadon a lendületes Luton ellen, akik a kiesés elkerüléséért küzdenek, és maguk is erős formát mutattak az elmúlt hetekben. "Nehéz ellenféllel játszottunk, kis pályán" - reflektált Onana.

 

"Kemények, amikor otthon játszanak, és nehéz meccsre számítottunk. De ahogy mindig mondom, a minőség megvan. Örülök a győzelmeknek, és remélhetőleg így folytatjuk tovább a szezonban."

 

Onana szerint a bedfordshire-i győzelem keményen megharcolt jellege még inkább elégedetté tette a csapatot, amikor a játékosok bementek a vendégöltözőbe.

 

"Ez még nagyobb önbizalmat ad nekünk" - mondta Andre. "Mindannyian boldogok vagyunk, amikor nyerünk, különösen egy ilyen meccsen."

 

"Mert ez a három pont nagyon fontos számunkra, hogy a legjobb négy közé kerülésért harcoljunk. De ahogy mondtam, ez mindig együtt tart minket. Ez csak egy erős motiváció számunkra, és nagyon boldoggá tesz minket."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!