Evans és Varane készen áll a feladatra

Van valami abban, hogy élvezed a védekezés művészetét, amikor a "zónába" kerülsz, és szilárdan a feladatra koncentrálsz.


Amikor a beadások csak úgy záporoznak a kapu elé, akkor erős fejjel kell játszani, több szempontból is.

 

Mint már oly sokszor ebben a szezonban, a Manchester United védekező sora vasárnap, a Luton Town ellen is megfogyatkozott. Már Lisandro Martinez nélkül, Luke Shaw-t is elvesztettük az első félidőben. Harry Maguire-t aztán a szünetben cserélték le - már sárga lappal - és egy Cauley Woodrow ellen elszenvedett sérülés után. 

 

Ez újabb átszervezésekre késztette Erik ten Hag menedzsert, Victor Lindelof ismét ideiglenes balhátvéd lett, és itt volt az ideje, hogy Jonny Evans is pályára lépjen, ahogyan a 2024-es öt idegenbeli győzelmünk mindegyikében tette, minden sorozatban.

 

A 36 éves Evans tudja, hogyan kell kezelni ezeket a helyzeteket, hiszen a Vörös Ördögök célja az volt, hogy megőrizzék a szűk, 2-1-es vezetést. Miközben a másik oldalon elszalasztottuk a lehetőségeket, hogy növeljük az előnyünket, a Town csatáraival is megbirkózott, és már a kezdetektől fogva tanárian kezelte a frenetikus hangulatot és az ellenszenves közeget.

 

Az északír válogatott játékos az agresszió és a higgadtság kívánt elegyét mutatta, és gondoskodott arról, hogy a kapu előtti területre küldött labdák nagy részét Andre Onana kapuja elől kibólintsa. Alfie Doughty összesen 16 beadást zúdított a kapu elé, mielőtt lecserélték, míg a túloldalon Chiedozie Ogbene kilencet adott. Még a későn becserélt Luke Berry is négyet jegyzett.

 

A United azonban kitartott - Raphael Varane és Evans remek formában volt, és segítettek a Vörös Ördögöknek átszakítani a célszalagot, hogy folytassák jó formájukat, és továbbra is a Bajnokok Ligájában való részvételért küzdjenek.

 

 

Varane, akárcsak Evans, természetesen hatalmas tapasztalattal rendelkezik, és nagyon is készen áll a küzdelemre. Miután a múlt héten - Scott McTominay győztes gólja után - váltott néhány szót az Aston Villa gólvágójával és gúnyos ünneplőjével, Douglas Luizzzal, vasárnap, a végén a lutoni szurkolók gúnyolódására úgy reagált, hogy egy puszit küldött nekik.

 

Amikor nyomás nehezedik rájuk - ahogy a Kenilworth Roadon a záró szakaszban - a két oszlop hátul továbbra is a helyén marad, ők egy olyan páros, amelyből árad a tekintély, amellett, hogy a pályán is mutatják a remek kapcsolatot, és nagyon ritkán hagyják cserben a csapatot.

 

Evans végül 10 tisztázást hajtott végre, ami elég hihetetlen, tekintve, hogy csak a félidőben lépett pályára, Varane pedig összesen ötöt jegyzett. Összehasonlításképpen Jonny száma a harmadik legmagasabb a csapatban a Premier League-ben ebben az idényben, Rapha 15, Liverpoolban elért számát pedig valószínűleg nehéz lesz túlszárnyalni a szezon előrehaladtával.

 

LEGTÖBB TISZTÁZÁS EGY MÉRKŐZÉSEN A 2023/24-es szezonban

1. Raphael Varane - Liverpool (I) - 15

2. Aaron Wan-Bissaka - Arsenal (I) - 11

3. Jonny Evans - Luton (I) - 10

4. Harry Maguire a Fulham ellen (I) - 9

5. Diogo Dalot - Arsenal (I) - 8

5. Jonny Evans - Burnley (I) - 8

5. Victor Lindelof - Everton (I) - 8

5. Harry Maguire - Everton (I) - 8

5. Harry Maguire - Man City (O) - 8

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!