Miért jött le Rashford és Evans
Marcus Rashfordot és Jonny Evans-t lecserélték a Manchester United Manchester City elleni 3-1-es vereségének második félidejében egészségügyi problémák miatt.
Marcus az első félidőben vezetéshez juttatott minket, Jonny pedig jól rendezte a Vörös Ördögök hátsó alakzatát az Etihad Stadionban, de Evanst a 69. perc után Willy Kambwala váltotta, mielőtt Rashford - hat perccel később - helyet cserélt Antony-val.
A mérkőzés után Ten Hag elárulta, hogy mindkét játékos "megküzdött" azért, hogy a Vörös Ördögök meccskeretének tagja legyen, de nem tudták végigjátszani a találkozót.
"Voltak problémái egy sérüléssel" - mondta Erik Rashfordról. "Szóval 70 percig küzdött, de aztán le kellett vennem."
"És ugyanez történt Jonny Evans-szel is. Ő is harcolt azért, hogy játékban lehessen, de azt hiszem, 60, 65 perc után vége volt, és le kellett vennünk."
A holland a Sky Sportsnak adott mérkőzés utáni interjújában bővebben is kifejtette a témát: "Két játékosunk volt a pályán, akik nem voltak 100 százalékosak [Jonny Evans és Marcus Rashford személyében], és ők mindent beleadtak, ahogy az egész csapat is mindent beleadott."
"Nem tudom, nem tudom megmondani" - válaszolta, amikor arról faggatták, hogy valószínűsíthető-e, hogy hosszabb időt kell kihagyniuk.
"Végül le kellett jönniük, de inkább fent hagytam volna őket, mivel szerintem nagyon jó volt a szervezettség. Jonny ragyogóan játszott Raphával [Varane] középen, Rashford pedig jól védekezett."
"Ismerjük a minőségét, még egy gólt szerezhetett volna."

Ten Hag reméli, hogy a duó a szombati, Everton elleni, Old Traffordon megrendezésre kerülő összecsapáson már rendelkezésre áll, a hónap végére pedig további visszatérők is a láthatáron lesznek.
"Dolgozunk azon, hogy a játékosok visszatérjenek" - mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
"Úgy gondolom, hogy a játékosok visszatérnek a következő hetekben, különösen a válogatott szünet után."
"Remélhetőleg Jonny Evans és Marcus Rashford állapota nem lesz túl rossz, felépülnek, és a következő, Everton elleni mérkőzésen már bevethetjük őket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Jonny Evans
Marcus Rashford
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 6 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |