Csapathírek az Everton meccs előtt
Marcus Rashford és Jonny Evans is bevethető lesz a Manchester Unitedben szombaton, árulta el Erik ten Hag.
Rashfordnak és Evansnak is idő előtt kellett elhagyniuk a pályát a manchesteri városi derbin, miután már az Etihad Stadiumban múlt vasárnap rendezett találkozót megelőzően is erőnléti problémákkal küzdöttek.
Azonban mostanra a páros mindkét tagja felépült és így pályára léphetnek a szombaton, helyi idő szerint ebédidőben rendezendő Everton elleni hazai bajnokin.
Így a Vörös Ördögök nagyrészt ugyanazzal a kerettel készülhetnek, leszámítva Omari Forsont, aki sérülés miatt fog hiányozni.
"Az egy nagyon jó hír, hogy ők [Evans és Rashford] felépültek a derbit követően. Így számításba is vehetem őket" - kezdte Ten Hag.
"Omari Forsont leszámítva ugyanazzal a kerettel készülhetünk így. Ő rá nem számíthatok, mert megsérült."

Ennek értelmében Rasmus Hojlund újabb mérkőzést lesz kénytelen majd kihagyni, de Erik arra számít, hogy a Premier League-ben februárban a hónap legjobb játékosának választott dán a jövő hétvégi, Liverpool elleni FA-kupa mérkőzésre már visszatérhet - karöltve Harry Maguire-rel és Aaron Wan-Bissakaval.
"Szerintem a jövő hétre több játékos visszatérésével is tervezhetünk" - tette hozzá.
"Így lassan ez a folyamat is elindulhat."
"Arra számítok, hogy Harry Maguire és Aaron Wan-Bissaka is újra köztünk lehet a Liverpool elleni meccsen. Csakúgy, mint Hojlund, igen."
Bár Mason Mount a Stolverkosok ellen még nem lesz hadra fogható, Ten Hag arról tett említést, hogy a középpályás "jó állapotban van" és abban reménykedik, hogy a március végén, a válogatott szünetet követően már visszatérhet a pályára.
Tyrell Malacia, Anthony Martial, Lisandro Martinez és Luke Shaw továbbra is sérültek.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Everton
Premier League, 28. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Marcus Rashford
Jonny Evans
Rasmus Højlund
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |