Ratcliffe: Megvenni Mbappe-t? Inkább megtalálni az újat!

Sir Jim Ratcliffe elmondása szerint inkább fedezné fel az új Kylian Mbappe-t a Manchester United számára, mint hogy egy vagyont költsön a francia válogatott támadó megvásárlására.


Ratcliffe, akinek a tulajdonában álló INEOS vette át a futball szakmai irányítást az Old Traffordon, szeretne eltávolódni a siker megvásárlásának stratégiájától, amely a Glazer család regnálását jellemezte eddig.

 

A United több, mint 1 milliárd fontot költött igazolásokra Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta, de egyszer sem tudott bajnoki címet nyerni a Premier League-ben, amelyhez akkor járt a legközelebb, amikor a 2020/21-es idényben 12 pontos hátrányban végeztek a Manchester City-hez képest Ole Gunnar Solskjaer irányítása alatt.

 

Ettől függetlenül Ratcliffe tisztává tette, hogy nem fogja siettetni a Vörös Ördögök visszatérését a csúcsra, amely alátámasztásaként az INEOS kivizsgálni a klub eddigi erősítési stratégiáját.

 

"Inkább találnám meg a következő Mbappe-t, mint hogy egy vagyont költsek a siker megvásárlására" - mondta Ratcliffe a The Geraint Thomas Cycling Club Podcastban.

 

"Bizonyos szempontból nem túlzottan okos dolog megvenni Mbappe-t, nemde?"

 

"Erre mindenki magától is rájöhet. Az sokkal nagyobb kihívást jelent, hogy megtaláljuk a következő Mbappe-t, Bellinghamet vagy Roy Keane-t."

 

 

A brit kerékpársport sikerkovácsa, Sir Dave Brailsford új kinézetű működést szeretne kialakítani az Old Traffordon a futball szakmai irányítás tekintetében, ennek alátámasztásaként Omar Berradat pedig már le is szerződtették a Manchester City-től, mint a klub új ügyvezető igazgatója.

 

A Vörös Ördögök emellett tárgyalásban állnak a Newcastle-lel is azt illetően, hogy lerövidítsék Dan Ashworth felmentési idejét és ő lehessen az új sportigazgató, ám egyelőre még nem sikerült megegyezniük ennek a pénzügyi ellentételezéséről.

 

Ratcliffe szerint ahhoz, hogy megoldják a United átigazolási piacon korábban tapasztalt problémáit, kulcsfontosságú, hogy a megfelelő struktúra kerüljön kialakításra az Old Traffordon.

 

Amikor arról kérdezték, hogy szerződtetné-e Jude Bellinghamet, Ratcliffe így felelt:

"Nem erre fókuszálunk, mert nem az jelenti a megoldást, hogy néhány játékosra elköltünk rengeteg pénzt. A klub ezt tette az elmúlt 10 év során."

 

"Az első dolog, amit meg kell tennünk, hogy a megfelelő embereket tesszük a fontos pozíciókba, akik képesek vezetni és irányítani a klubot, illetve biztosítják, hogy a megfelelő erősítéseket lépjük meg. Manapság az egy kulcsfontosságú területe egy futball klub irányításának, hogy a megfelelő új játékosok kerüljenek szerződtetésre."

 

Mikor rákérdeztek, hogy ez Brailsford feladata lesz-e, hozzátette:

"Nem ez lesz az egyedüli feladata, de nagy részben ezzel fog foglalkozni. A nap végén ennek egy kollektív döntésnek kell lennie. Dave lesz az, aki minden ilyen eseménynek a középpontjában fog állni. A kiindulópont."

 

"Szükség van a megfelelő szervezeti struktúrára. Sir Alex Ferguson idejében ő volt a menedzser. Manapság nincsenek menedzserek, hanem edzők vannak. Az edző pedig a sportigazgatónak jelent, aki pedig az ügyvezetőnek tartozik beszámolással."

 

"Ki kell találni, hogy hova és milyen pozícióhoz kötöd az erősítések és a stratégiai tervezés feladatkörét, helyre kell tenned a szervezetedet, aztán pedig a területük legjobbjaival kell betöltened az üres helyeket."

 

"Ez nem lesz egy könnyű változás a Man Utd-nél, sokkal hosszabb utat kell bejárnunk, mert ennél a klubnál számos aspektust kell helyre tennünk."

 

 

Brailsford lesz ennek a folyamatnak az ütőere, de Ratcliffe kijelentette, hogy az ő szerepköre nem fog a potenciális átigazolások megtalálására kiterjedni.

 

"Dave sosem fog arról megnyilatkozni, hogy 'meg kell vennünk azt a játékost, mert szerintem ő nagyon jó'. Dave soha nem tenne ilyet, nincs meg az ehhez szükséges képessége. Azonban szükségünk van ilyenre is a Manchester Unitednél."

 

Amikor azt illetően érdeklődtek, hogy mennyire fogja aktívan kivenni a részét a mindennapokból, Ratcliffe így felelt:

"Mi mindannyian napi szinten egyeztetünk, van egy csoportunk, akik érintettek a Manchester United kapcsán, de a két ember, akiknek erre leginkább figyelnie kell azok Dave és jómagam leszünk."

 

"Persze most már ott van Omar Berrada is, aki jelenleg felmentési idejét tölti, de ő is részese lesz a vezetői triónak, amikor már dolgozhat. Ő a Man City-től érkezik és ő lesz az ügyvezető igazgató."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!