Bruno remek sorozatban van
Bruno Fernandes Manchester United pályafutása legjobb góllövő szériájában van.
A kapitány kétszer is betalált a Sheffield United elleni 4-2-es győzelem alkalmával, amivel már 15 gólnál jár az idei szezonban. Az első egy büntető volt, amelyet egy Harry Maguire elleni szabálytalanságért ítéltek meg, a második - a Vörös Ördögök harmadik találata - pedig egy bal lábas löket volt, amely enyhén csavarodott, és vágódott Wes Foderingham mellett a vendégkapuba.
A portugál válogatott játékos Rasmus Hojlund góljához is assziszált, ami végül egy élvezetes estét hozott az Old Traffordon.
Fernandes 15 góllal áll a szezonban, minden sorozatban, és ezzel Erik ten Hag csapatának góllövőlistáját vezeti.
A duplája elég volt ahhoz, hogy megelőzze a dán Hojlundot, aki találatával 14-nél jár a klubnál töltött első szezonjában.
Ez volt az első alkalom, hogy két, egymást követő bajnoki mérkőzésen duplázott, mióta a Vörös Ördögökhöz csatlakozott, és a szériája miatt biztosan versenyben van a klubnál az Év Játékosa címért.
Ugyanis ez az első alkalom, hogy Bruno öt egymást követő mérkőzésen talált a hálóba az összes sorozatot figyelembe véve.
A középpályásnak már kétszer sikerült négy egymást követő meccsen gólt szerezni, először 2020-ban, kezdve azzal a Brighton elleni drámai, kései büntetővel.
Körülbelül egy hónappal később ugyanezt tette, az Everton elleni bravúrral indította el azt a bizonyos sorozatot.
Nyolcas számú játékosunk immár hét gólnál jár a Vörös Ördögök legutóbbi öt mérkőzésén, a szezon végével pedig csúcsformába lendül.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!