Ten Hag a szurkolókhoz intézett beszédet
Erik ten Hag elismeréssel adózott a Manchester United közönsége előtt, miután a szezon utolsó hazai mérkőzésén 3-2-es győzelmet arattak a Newcastle United ellen.
Az Old Traffordon egy igazán izgalmas és szórakoztató mérkőzéssel mondott köszönetet a hazai csapat szurkolói lojalitásáért és támogatásáért egy olyan szezon során, amely tele volt nehézségekkel, menedzserük pedig nem felejtkezett el megemlékezni róluk, amikor mikrofont ragadt a lefújást követően.
Erik egyértelművé tette, hogy a játékosok minden tőlük telhetőt meg fognak tenni azért, hogy megnyerjék az FA-kupát, ahol a döntőben majd a Manchester City-vel találkoznak azt követően, hogy a zárófordulóban a Brighton & Hove Albion vendégei lesznek.
"A játékosok, a stáb és a magam részéről szeretném megköszönni a szezon során nyújtott mindig fantasztikus támogatásotokat" - kezdte a menedzser az Old Trafford gyepéről beszélve.

"Mint tudjátok, ez nem volt egy könnyű szezon, de egy dolog folyamatos volt, ez pedig nem más, mint hogy végig a csapat mögött álltatok."
"Azonban ez a szezon még nem ért véget. Előbb vár még ránk egy Brighton elleni bajnoki, ahol újra három pontért szállunk harcba, majd megyünk a Wembley-be."
"Megígérem nektek, hogy a játékosok mindent bele fognak adni. Mindent, hogy jól végződjön a szezon, hogy trófeát nyerjünk és haza hozhassuk az Old Traffordra."
"Mi pedig biztosak vagyunk abban, hogy ti ott lesztek és támogattok majd minket. Köszönjük, hogy ti vagytok a világ legjobb szurkolói. Köszönjük!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló