Fernandes üzenete a szurkolóknak
Bruno Fernandes a Vörös Ördögök szurkolóinak írt érzelmes levelet, melyben szót ejtett jövőjéről is.
Egy nehéz szezon végén, melyben a United végül csak a 8. helyen zárt, Erik ten Hag csapatának mégis lesz lehetősége arra, hogy trófeával zárják az idényt. Ehhez azonban szombaton délután le kell győzni a városi rivális Manchester City alakulatát a Wembley-ben, az FA-kupa fináléjában.
A várva-várt összecsapás előtt a Vörös Ördögök csapatkapitánya, Bruno Fernandes érzelmekkel teli levelet írt a szurkolóknak. Levelében kitért jövőjére is, mivel az utóbbi hetekben az ő nevével is tele voltak az átigazolásokkal foglalkozó cikkek.
Fernandes így fogalmazott:
"A világon mindennél jobban szeretek kilépni az Old Trafford gyepszőnyegére. Nem akarok sehová menni, hiszen mindig is az volt az álmom, hogy itt lehessek."
"Annyit szeretnék, hogy az elvárásaim találkozzanak a klub elvárásaival. Ha bárhová mész és beszélgetsz a szurkolókkal, mind ugyan azt mondják. Versenyben akarunk lenni a bajnoki címért, a Bajnokok Ligájában akarunk szerepelni és szeretnénk kupadöntőket játszani. És ők ezt megérdemlik."
"Én folytatni akarom a harcot. Itt akarok lenni! A családom is itt akar lenni!"
A portugál középpályás ugyanakkor elismerte, hogy jóval többet kell tenni, mint amit ebben a pocsékul sikerült szezonban tettek.
"E nehéz szezon után mégtöbb felelősség van rajtam, hogy többet nyújtsak, hiszen én vagyok a csapatkapitány. Velem kezdődik el a jövő, holnap kezdődik a jövő. Mindent bele kell adnunk a szezon utolsó meccsén, hogy legyőzzük a City-t és előre lépjünk."
"A gyermekeimnek és a világ összes United szurkolójának csak azt tudom mondani, hogy tudom, hogy nem volt könnyű, tudom, hogy amit nyújtottunk az nem felel meg a klub színvonalának, de úton vagyunk a Wembley felé. Állj mögénk ismét!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló