Ten Hag: Nem rossz két szezon alatt három döntőt játszani
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag szerint nem alábecsülhető teljesítmény, hogy csapatával két év alatt már harmadik alkalommal szerepelhetnek majd Anglia nemzeti stadionjában.
Szombaton lesz a második alkalom, hogy Ten Hag FA-kupa döntőben irányíthatja a Manchester Unitedet, ugyanis már tavaly is eljuttatta csapatát a Wembley-be, ahol a városi rivális Manchester City-től 2-1-es vereséget szenvedtek.
Mivel a United a holland menedzser két éve alatt harmadszor jutott el a Wembley-be, miután még tavaly februárban megnyerték a Ligakupát, ezért Ten Hag védelmébe vette hazai kupamérlegét, amelyet egy olyan klubnál ért el, amely "átalakulási időszakban" van.
"Szerintem az a tény, az az igazság, hogy ez a klub átalakulási időszakban van" - kezdte.
"Számos játékost tudtunk sokkal magasabb szintre juttatni - emellett néhány fiatal is bekerült a csapatba, majd lettek válogatottak és kaptak meghívót a Copa Americara és az Európa-bajnokságra, amelyek nagyon jó dolgok."
"Szeretnénk fejleszteni a keretet, szeretnénk a jövő csapatát létrehozni, közben pedig trófeákat is nyerni. Most szombaton pedig utóbbira újból lehetőségünk nyílik. Ez lesz a harmadik döntőnk két éven belül. Azt mondanám erre, hogy nem rossz."
"De sokan elfelejtik ezt."

Ten Hag szerint a United a tavalyi FA-kupa döntőben jobb volt, mint a Manchester City, annak ellenére, hogy a végén Pep Guardiola legénysége emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.
A Vörös Ördögök már 12 másodperc után hátrányba kerültek Ilkay Gündögan gyors vezetőgólja után és bár Bruno Fernandes egyenlíteni tudott egy véleményes ítélet után megadott büntetőt követően, Gündogan a második félidőben eldöntötte saját csapata javára a találkozót.
"Az előző idényen már nem tudunk változtanti, de amikor kielemeztük azt az összecsapást, akkor láttuk, hogy jobbak voltunk" - tette hozzá.
"Vannak adataim és szinte minden viszonylatban jobbak tudtunk lenni náluk - a labdatartásban nem, mert abban ők messze felülmúltak minket. Viszont a többi adatban, például a támadóharmadba való eljutásban, a lövőhelyzetek kidolgozásában és minden egyéb adatban is mi voltunk a jobbak."
"Szombaton meg kell szenvednünk és áldozatot kell hoznunk azért, hogy a labdabirtoklási fölényüket ellensúlyozzuk. Harcolnunk kell és védekezésben nagyon szervezettnek kell lennünk. Ha ezt sikerül megtennünk, akkor lesz esélyünk a győzelemre. Mi tudjuk, hogy ők nagyon magas szinten képesek játszani."
"Nekünk fel kell nőnünk erre a szintre. Mi akarunk lenni a legjobbak. Ez a célunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló