Gyülekeznek a pénzügyi viharfelhők a United egén
A Manchester United 71.4 millió fontos veszteségről számolt be a 2024 március 31-el zárult harmadik pénzügyi negyedévére vonatkozóan.
Bár a 2023/24-es szezont magába foglaló pénzügyi évből még három hónap elszámolása hátra van - amely 2024 június 30-al zárult - a United egyre közelebb sodródik ahhoz, hogy a Premier League profitabilitási és fenntarthatóságai szabályai (PSR) miatt főhessen a fejük.
A PSR szabályok esetében az adózás előtti veszteség mértéke jelenti a kiindulási pontot. A nyilvános adataikból kiindulva a Unitednél ez március végéig bezárólag 89.2 millió fontos szinten áll, így a legutóbbi három szezont felölelő PSR ciklusban ez már 271.4 millió fontos negatívum.
A Premier League pénzügyi szabályzata a vizsgált három éves periódusra 105 millió fontot, azaz szezononként 35 millió fontos pénzügyi veszteséget engedélyez, azzal a kiköltéssel, hogy ebből 90 millió fontot a tulajdonosoknak fedezniük kell. A tulajdonosok általi fedezet nélkül a három évre vonatkozó veszteség mértéke így csak 15 millió font lehet.
A PSR kalkuláció részeként a United nagy léptékű könnyítést érhet el az elmút három évben infrastruktúra fejlesztésre, női futballra, utánpótlásnevelésre, közösségi munkára való költekezéssel és koronavírus világjárvánnyal összefüggő veszteségekkel is.
A Unitednél abban reménykednek, hogy beleférhetnek a keretek közé azáltal, hogy már januárban jelentősen csökkentették a felnőtt csapattal kapcsolatos költségeket, név szerint Jadon Sanchot kölcsönadták a Borussia Dortmundnak, és így megúszhatnak egy esetleges büntetést.

Januártól kezdve a Dortmund fizette Sancho fizetésének nagy részét, emellett a United a kölcsönadásáért 3.5 millió eurot is kapott és tovább 4 millió euro ütötte a markukat bizonyos szerződéses feltételek teljesülése miatt is.
Donny van de Beek szintén kölcsönben távozott télen az Eintracht Frankfurthoz. A United a holland középpályás kölcsönadásáért is kapott pénzt, emellet pedig a németek álltak az ő esetében is a bérköltség nagyobb részét.
A harmadik negyedévi eredményekből az is kiolvasható, hogy az összbevétel (136.7 millió font) 20 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához (170 millió font) képest. A Unitednél ezt a kevesebb lejátszott mérkőzésnek - köztük az előző évhez képest kilenccel kevesebb hazai összecsapásnak - tudják be.
A negyedéves összebevételi adatok romlása ellenére a 2023/24-es szezon eddig napvilágra hozott 9 havi pénzügyi eredménye nyolc százalékkal magasabb összbevételt mutat - nagyban a Bajnokok Ligája szereplésnek köszönhetően.
A Vörös Ördögök a teljes pénzügyi évre vonatkozóan rekordnak számító, több mint 660 millió fontos bevételt prognosztizálnak, amely a 2023 június 30-án zárult pénzügyi évben még 648 millió font volt.
A klub működési költségei a 2024 március 31-ig tartó három hónap során 15 százalékos emelkedéssel 203.7 millió fontot tettek ki, amelyek közül 91.2 millió font bérköltség volt.
A negyedéves pénzügyi számadásból az is kiderül, hogy a United 31.5 millió fontot fizetett ki a Raine Groupnak, hogy segítsen tető alá hozni Sir Jim Ratcliffe 1.3 milliárd fontért történő 25 százalékos tulajdonszerzését.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Pénzügyek
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló