Yoro: A United izgalmas kihívás számomra
A Manchester United újdonsült ifjú védője bevallotta: alig várja, hogy kipróbálhassa magát a Premier League-ben.
A tinédzser a múlt héten igazolt a Lille OSC csapatától a rekordbajnok Manchester Unitedhez, és rögtön pályára is lépett a Rangers ellen 2-0-ra megnyert barátságos mérkőzésen a skót fővárosban, Edinburgh-ban. Tette mindezt a tőle megszokott higgadtsággal és nyugalommal.
A 2024-es amerikai felkészülési túra újabb próbatételek elé állítja majd a fiatal francia játékost, hiszen a következő mérkőzéseket az Arsenal, a Real Betis és a Liverpool ellen vívja majd a csapat. A klubmédiának adott első nagy interjújában elismerte, hogy a Premier League különleges csábítást jelentett számára, mert véleménye szerint ez a legnagyszerűbb bajnokság mind közül.
"Igen, számomra ez a világ legerősebb bajnoksága" - nyilatkozta.
"Számomra a Premier League-ben teljesedik ki a futball világa, nem beszélve a szurkolókról illetve a játék színvonaláról... A foci szintje őrület, nincs könnyű meccs, és ezért gondolom, hogy a Premier League a legnagyobb a világon."
Yoro minden bizonnyal hamarosan ízelítőt kaphat az angol élvonal futballjából az Old Traffordon, hiszen a Vörös Ördögök augusztus 16-án, péntek este kezdik meg a szezonbéli szereplést és fogadják hazai pályán a Fulham csapatát.

A United mezét és csapatát képviselni számára egy olyan dolog volt, amit nem tudott visszautasítani. Az érzés, hogy a klub szenvedélyes és fantasztikus szurkolói előtt játsszon, számára felbecsülhetetlen értéket jelent.
"Őrület" - lelkendezett. "Ez a hely a futball történelmének egy része, és őszintén szólva nagyon izgatott vagyok, hogy az Old Traffordon játszhatok. Szóval igen, ez hihetetlen. Már elképzeltem magam a pályán, amikor az először beléptem a stadionba. A családommal voltunk ott, és lenyűgözött! Rengeteg fotót csináltunk!"
"Tudod, ez a világ egyik legcsodálatosabb stadionja."
"Őszintén szólva, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a csapatban játszhatok, és nagyon izgatott vagyok, hogy hamarosan találkozhatunk majd az Old Traffordon!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Leny Yoro
Manchester United
Felkészülési túra 2024
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |