Amad: Nagyon motivált vagyok
A Manchester United szélsője, Amad elmondása szerint már alig várja, hogy elkezdődjön a 2024/25-ös szezon, miután a legutóbbi, Real Betis ellen San Diegoban 3-2-re megnyert felkészülési meccsen lenyűgöző teljesítményt nyújtott.
A Vörös Ördögök 18-asa meghatározó szerepet vállalt a Manuel Pellegrini tanítványai felett aratott sikerben, ugyanis előbb kiharcolta az egyenlítést jelentő büntetőt, miután Iker Losada révén az andalúzok kerültek előnybe az első félidőben.
Marcus Rashford a megítélt tizenegyest értékesítette, de nem sokkal később ismét Amad vált főszereplővé, amikor egy bivalyerős lövéssel megszerezte a Unitednek a 2-1-es vezetést.
A pályán töltött 62 játékperce alatt mindvégig nagyon élénk játékot produkált, így az elefántcsontparti játékos alapos gondolkodásra késztetheti menedzserét azt illetően, hogy ki kezdjen a csapat jobb szélén. Amad is úgy érzi, hogy a túrán nyújtott teljesítményével növelte a Uniteden belüli ázsióját.
"Nagyon jól érzem magamat" - kezdte a 22 éves játékos az MUTV kérdésére nem sokkal azt követően, hogy a csapattal magasba emelhették a Snapdragon kupát.
"Azt gondolom, hogy készen álltunk a mérkőzésre és mint mondtam tegnap [a sajtótájékoztatón], úgy érzem, hogy az edzésen is mindenki nagyon fókuszált. Ez ma is igaz volt a csapattársaimra. Nagyon boldogok vagyunk a győzelem miatt."
"Számomra nagyon fontos, hogy harcolhassak a csapatért, hogy segíthessem az előrébb jutásunkat. Én végzem a munkámat a pályán és emiatt pedig nagyon boldog vagyok."

Azt követően, hogy Harry Amass előre tört a bal szélen, Amad remek helyezkedésének köszönhetően tisztán kaphatta a labdát egy beadás után, majd nem hibázva megszerezte második találatát a felkészülési szezonban.
Miután a Rangersnél és a Sunderlandnél töltött kölcsönidőszakból rengeteget profitálhatott, a korábbi Atalanta játékos abban reménykedik, hogy az új szezon számára igazi ugródeszkát jelent majd ahhoz, hogy még több játéklehetőséghez jusson Ten Hag irányítása alatt.
"Nagyon örülök a gólomnak, de a leginkább annak, hogy győzni tudtunk" - tette hozzá.
"Szeretnék előrébb lépni ebben a szezonban, mert nagyon motivált és izgatott vagyok."
"Alig várom, hogy elkezdődjön az új idény."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló