A Barnsley lesz a United ellenfele a Ligakupában
A Manchester United az Old Traffordon fogadja a Barnsley-t a 2024/25-ös Ligakupa harmadik fordulójában.
A mérkőzésre a szeptember 16-án kezdődő héten kerül sor, a Southampton és a Crystal Palace elleni Premier League-találkozók között.
A United a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában szereplő többi csapattal nem kerülhetett össze. Az új menetrend szerint az Arsenal, az Aston Villa, a Liverpool, a Manchester City és a Tottenham is egy héttel korábban játssza a harmadik fordulóban esedékes mérkőzéseit, mint a többiek.
Erik ten Hag csapata az 1992-es, 2006-os, 2009-es, 2010-es, 2017-es és 2023-as sikerek után hetedik alkalommal pályázik a trófea megnyerésére.
Az előző szezonban 3-0-ra vertük a Crystal Palace-t, és 12 hónappal később ismét hazai pályán játszunk, bár a League One-ban szereplő Barnsley 1998 februárja óta nem járt az Álmok Színházában.
Akkor a Tykes 1-1-es döntetlent játszott velünk az FA-kupa ötödik fordulójában, majd a visszavágón 3-2-es győzelmet aratott Oakwellben.

Abban a szezonban kétszer is megmérkőztünk a yorkshire-i csapattal a Premier League-ben, ami a mai napig az egyetlen élvonalbeli szezonjuk. Danny Wilson csapata 1997 októberében az Old Traffordon 7-0-ra, majd idegenben 2-0-ra kapott ki.
A klubok közötti utolsó találkozó egyben az egyetlen Ligakupa-összecsapás is volt: 15 évvel ezelőtt Danny Welbeck és Michael Owen döntötte el a mérkőzést a negyedik fordulóban Oakwellben.
A Barnsley a Wigan Athleticet - büntetőkkel - és a Sheffield Unitedet is legyőzte, hogy eljusson idáig, és három mérkőzésből négy pontot szerzett az új League One-idényben.
A HARMADIK FORDULÓ PÁROSÍTÁSAI
Szeptember 16-i héten
Liverpool - West Ham
Manchester City - Watford
Arsenal - Bolton
Manchester United - Barnsley
Wycombe - Aston Villa
Coventry - Tottenham
Szeptember 23-i héten:
Walsall - Leicester
Brentford - Leyton Orient
Blackpool - Sheffield Wednesday
Preston - Fulham
Everton - Southampton
QPR - Crystal Palace
Stoke - Fleetwood
Brighton - Wolves
AFC Wimbledon - Newcastle
Chelsea - Barrow
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló