Hojlund elégedett a United támadóival
Rasmus Hojlund, a Manchester United támadója szerint "nagyon jó" volt Marcus Rashford, Alejandro Garnacho és Bruno Fernandes oldalán játszani a Brentford elleni szombati győzelem alkalmával.
Amikor Garnacho közvetlenül a félidő után egyenlített, az Rashford precíz keresztlabdájából született. Hojlund 15 perccel később szerzett győztes találatát Fernandes remekül előkészítette, és a Vörös Ördögök a korábbi hátrány ellenére mindhárom pontot megszerezték.
"Elöl mindannyian nagyon jól muzsikáltunk" - mondta Hojlund a meccs után az MUTV-nek. "Nagyon jó volt az összes sráccal együtt játszani az Old Traffordon, nagyon hiányzott már."
Hojlund számára ez volt az első fellépés hazai pályán a 2024/25-ös szezonban, miután felépült egy szezon előtti sérülésből, és most hasonlóan meghatározó teljesítményt céloz meg a jövőre nézve.
"Nyilvánvalóan az, hogy a szezon eleji sérülésem után most 100 százalékosan fitt vagyok, nagyon jó érzés" - mondta. "Csak próbálok mindent beleadni, amit csak tudok, minden alkalommal, amikor pályára lépek, különösen itthon."
Rasmus megmutatta játékintelligenciáját a mérkőzés során, nem engedte, hogy a Brentford védői elvegyék tőle a labdát, így hatékonyabb lehetett, miután korán elvesztett egy párharcot Ethan Pinnockkal szemben.
"Csak arról szólt, hogy megpróbáltam nem túl sokat küzdeni a védőkkel" - magyarázta. "Volt egy jó helyzetem, amikor megforgattam őt, és továbbra is próbáltam ezt csinálni, arra koncentrálva, hogy a labdákat lábra tegyem, megtartsam, és onnan játsszam tovább."
"Ez nagyon jól működött, és nagyon elégedett vagyok a csapat és a magam teljesítményével"
Hojlundot Ruud van Nistelrooyhoz hasonlították azzal, ahogyan befejezte a lehetőséget, amikor higgadtan átemelte a labdát Mark Flekkenen, a Brentford kapusán. De ő csak örül, hogy egy legendától tanulhatott.
"Nem akarom, hogy hozzá hasonlítsanak" - mondta szerényen. "Tanulunk tőle, és az, hogy nagyon szorosan együtt dolgozunk vele, nagy-nagy lépés számomra, és sokat fejlődhetek."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |