Ten Hag elégedett Ugarte teljesítményével
Erik ten Hag szerint Manuel Ugarte eddig legjobb teljesítményét produkálta a Manchester United mezében a csütörtöki, Fenerbahce elleni 1-1-es Európa-ligában elért döntetlen során.
Az uruguayi játékos Isztambulban visszatérhetett a kezdőcsapatba és a 90 perc során kimagasló produkciót láthattunk tőle a középpályán.
Amikor arról kérdezték, hogy Ugarte eddigi hét manchesteri színekben lejátszott mérkőzése közül ez volt-e a legjobb, a holland menedzser így felelt a TNT Sportsnak:
"Szerintem igen. Be kell illeszkednie a csapatba. A hatos pozíció nagyon fontos szerepkör. Meg kell tanulnia, hogy miként játszunk. Elégedett vagyok a mai teljesítményével."
Ugarte szerzett labdát a korábbi United játékos Fredtől és indított kontratámadást, amely végén Christian Eriksen vezetéshez juttatta csapatát a 15. percben.

Nem sokkal ezt követően Manuel lenyűgöző blokkot bemutatva akadályozta meg, hogy a Fenerbahce csapatkapitánya a tizenhatoson belülről gólt szerezzen.
Eriksen mellett nagyot harcolva Manuel négy szabálytalanságot követett el a mérkőzés során, de emellett öt párharcot is megnyert három labdaszerzés mellett és 42 passzából 37 sikeres volt.
Ez volt a második alkalom, hogy Ugarte a Vörös Ördögök színeiben végigjátszott egy mérkőzést - az elsőre is az Európa-ligában került sor, a Twente elleni hazai szintán 1-1-es döntetlen során.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |