Ruud: A gólok jönni fognak
Ruud van Nistelrooy szerint a Manchester United kapu előtti szerencséje hamarosan megfordul, miután újabb lendületes teljesítményt nyújtott a csapat hazai pályán.
A Vörös Ördögök vasárnap 1-1-es döntetlent értek el a Chelsea ellen az Old Traffordon, Bruno Fernandes büntetőből szerzett találatát Moises Caicedo egyenlítette ki.
Ruud - aki Erik ten Hag kirúgását követően egy héten belül a második meccsén vezette a csapatot - sokat dicsérte a United játékát, annak ellenére, hogy Alejandro Garnacho és Fernandes is kihagyott egy-egy lehetőséget a meccs végén.
Csütörtökön a PAOK ellen újabb találkozó következik, van Nistelrooy úgy véli, hogy csapata hamarosan minden hengerre beindul, ha a labda a hálóba kerül.
"[Azt hiszem] ma kissé csalódottak vagyunk, mert nem szereztük meg a második gólt azokból a lehetőségekből, amik megvoltak, ez az érzésem nekem, és az öltözőben is" - kezdte Ruud a mérkőzés utáni interjút.

"Az elmúlt mérkőzéseken elvesztettünk néhány pontot azért, mert nem váltottuk gólra a lehetőségeinket."
"A jó dolog mindig az - és én így gondolkodom -, hogy a szezonban sokat lehetőséget teremtettünk, szóval ebben az értelemben nem aggódom túlságosan."
"Amikor a játékosoknak megy, az eredmények jönnek, az önbizalom növekszik, a célokat el fogjuk érni."
Annak ellenére, hogy a Rókák és a Chelsea ellen két meccsen hatszor is betaláltak, a United reméli, hogy az európai porondon is jönnek majd a gólok, hiszen még mindig az első győzelemre hajtanak a sorozatban.
Az FC Twente, a Porto és a Fenerbahce elleni döntetlenek azt jelentik, hogy a Vörös Ördögöknek még van dolguk, de bíznak a továbbjutásban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |