Amorim: Megfordult a fejemben a City, de nem bánom a döntésemet
A Manchester United kispadját hamarosan elfoglaló Ruben Amorim elismerte, fontolóra vette, hogy követi a Manchester City-hez korábbi sportigazgatóját, Hugo Vianat - de elmondása szerint soha nem merültek fel benne kétségek azt illetően, hogy az Old Traffordra igazoljon.
Már régóta emlegették Amorim kapcsán, hogy Pep Guardiola jövő nyáron lejáró szerződését követően a Manchester City-hez igazol, mielőtt a múlt héten megállapodott a Manchester Uniteddel arról, hogy november 11-től átveszi a csapat irányítását.
Októberben vált hivatalossá, hogy az Amorimot 2020-ban a Sporting kispadjára szerződtető Viana lesz a Manchester City új sportigazgatója a következő szezontól.
A lisszaboniak keddi, City elleni Bajnokok Ligája mérkőzését megelőző hivatalos sajtótájékoztatón Amorim elárulta, hogy az ő fejében is megfordult, hogy barátját követve az Etihadban vállal munkát.
Azonban a 39 éves szakember kijelentette, nem merültek fel benne kétségek azt illetően, hogy Manchester vörös felébe szerződjön végül.
"Természetesen, ez egy olyan dolog, amely megfordult a fejemben, de a végső döntésem kapcsán soha nem voltak kétségeim" - kezdte.
"Meghoztam a döntésemet, ez az a klub, amelyért dolgozni akarok, ahol az általam elvárt körülmények rendelkezésre állnak és ahol folytatni akarom a karrieremet."
"Nem akartam mást. Ez egy olyan döntés volt, amelyen gondolkodtam, de nem voltam döntésképtelen ezt illetően. A Man Unitedet akartam és így is lett."

Amorim azzal viccelődött, ha csapatával sikerülne legyőznie a City-t, a Man Utd szurkolók azt hihetnék, hogy a következő Sir Alex Ferguson szerződik az Álmok Színházába.
A portugál vezetőedző így reagált vissza a Sky Sports News újságírója, Gary Cotterill azon kérdésére, hogy már azelőtt a Vörös Ördögök hősévé válhat-e, hogy a jövő héten megkezdeni élükön a munkát:
"Erre nem gondolok. A fókuszom most a mérkőzés megnyerésére, a Sporting győzelmére irányul."
"Az, hogy ebből milyen következtetéseket vonnak le az emberek, nem fontos számomra. Ezek lehetnek tévesek is."
"Ha nagyon negatív végkimenetele lesz a meccsnek, az elvárások is csökkennek. Az pedig nem lenne éppen egy rossz kezdési pont a Man Utd-nél."
"Ha nyerünk holnap [kedden], az emberek azt fogják hinni, hogy az új Sir Alex Ferguson érkezik hozzájuk - ennek az elvárásnak pedig nehéz lenne megfelelni!"
"Szóval nem érdekel, hogy az emberek milyen konklúziókat vonnak le. Engem a mérkőzés megnyerése, a megfelelő búcsú és aztán az érdekel, hogy új életet kezdjek a Man Utd-nél."
"Lehet, hogy a történtek növelik vagy éppen csökkentik az elvárásokat. Nem tudom, melyik a jobb számomra, amikor megkezdem az új kalandomat Manchesterben."
"Amit szeretnék, hogy a Sporting szurkolók és a játékosaim boldogok legyenek, a csapat pedig bejusson a play-offba."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló