Amorim: Ez a győzelem nagy lélegzetvétel volt
Ruben Amorim szerint a vasárnapi, Manchester City elleni győzelem olyan volt, mint egy nagy lélegzetvétel a fuldokló számára, ugyanakkor megjegyezte, hogy most a legfontosabb, hogy felkészüljenek a Tottenham elleni Ligakupa találkozóra.
Bruno Fernandes és Amad Diallo késői góljainak köszönhetően a Manchester United győzelmet ünnepelhetett a városi rivális otthonában Amorim első derbijén. Portugál vezetőedzőnk személyes történelmet is írt, hiszen ő lett az első olyan menedzser, aki egy szezonon belül két különböző csapattal is legyőzte Pep Guardiolát.
A csendesebb első félidőt követően, amely után a United 1 gólos hátránnyal vonult az öltözőbe a második játékrész dominánsabb teljesítménye meghozta gyümölcsét a veszélyesebben játszó Vörös Ördögök számára a rangadó hajrájában.
Amorim beszélt arról, hogy az eredménynek köszönhetően boldogok és, hogy ez pozitív hatással lesz a csapatra, ugyanakkor továbbra is elsődleges számára, hogy a Unitedre váró kihívásokra koncentráljon a következő hetekben.
"Mindig fontos a győzelem" - hangsúlyozta. "Ebben a pillanatban minden győzelem olyan, mintha egy fuldokló egy nagy lélegzetvételhez jutna. Segít abban, hogy folytassuk a munkánkat."

Ez az eredmény olyan, amire büszkék lehetünk és élvezhetünk, de a kihívás igazából az, hogy fenntartsuk a koncentráció képességét, hiszen nagy kihívást jelent az ünnepi időszak zsúfolt menetrendje.
A Ligakupa negyeddöntőjében egy észak-londoni kirándulás elé nézünk és egy trófea megnyeréséhez kerülhetünk közelebb. Vezetőedzőnk azt is elárulta, hogy milyen nagyra tartja ezt a sorozatot.
"Nem számít mi történik, nekünk ugyan így kell folytatnunk" - mondta. "Ez egy különleges nap számunkra, de holnap vége és a következő meccsre koncentrálunk. Ez egy olyan sorozat, amit meg akarunk nyerni."
Angel Postecoglou csapata a Southampton 5-0-s legyőzésével hangolódtak a csütörtöki kupatalálkozóra és kétség nélkül veszélyes ellenfélnek minősülnek a 2025 március 16-án záródó sorozatban.
A Spurs elleni mérkőzéssel kezdve 12 nap alatt 4 összecsapás vár a Vörös Ördögökre, tehát következik a már sokszor emlegetett zsúfolt ünnepi időszak.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Tottenham - Manchester United
Ligakupa, negyeddöntő
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 6 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |