Amorim: Nem szabad kertelni, kieshetünk
Ruben Amorim ráerősített a Manchester United kiesésével kapcsolatos megjegyzéseire, mert szerinte májusban továbbra is egy "eshetőségként" kell számolni vele, neki pedig "nagyon őszintének" kell lennie a klub játékosaival és szurkolóival.
A United jeleneleg minden sorozatot figyelembe véve egy négy mérkőzéses vereség szériában van - emellett pedig legutóbbi hat Premier League mérkőzéséből ötször kikapott, így csak a 14. helyet foglalják el a tabellán.
Amorim Vörös Ördögei pontszámok tekintetében közelebb állnak a kieső zónához, mint az európai kupaindulást jelentő 7. helyhez, nem is beszélve a top négyről, akik éllovasa, a Liverpool fogadja őket ráadásul vasárnap az Anfielden.
Mióta a 39 éves portugál szakember átvette az irányítást az Old Traffordon, csak a Leicester City és a Southampton gyűjtött kevesebb pontot a bajnokságban - azzal a kijelentésével pedig több embert is sokkolt, miszerint elképzelhető, hogy a klubnak a bennmaradásért kell majd harcolnia ebben a szezonban.
"Szerintem nagyon fontos, hogy nagyon tisztán és egyértelműen kommunikáljunk a szurkolókkal és különösen a játékosokkal" - mondta pénteken a Sky Sports-nak Amorim a csapat kiesés elleni küzdelméről.
"Ha megnézzük a tabellát, közelebb vagyunk a kieséshez, mint az első helyhez. De jelen pillanatban én nem foglalkozom a tabellával."
"Az [a kiesés] is egy eshetőség, de én nem gondolok rá, én csak a következő mérkőzésre akarok koncentrálni. Szerintem nagyon, de nagyon fontos, hogy a játékosok és a szurkolók felé is a lehető legegyértelműbbek legyünk."

Amorim friss hírekkel szolgált Marcus Rashford jövője kapcsán is - miután az angol válogatott játékos manchesteri karriere bizonytalanná vált.
Rashford egy decemberi interjúban arról beszélt, hogy új kihívásokat keres, amelyet követően Amorim négy meccsnapi keretéből is kihagyta a játékost.
A hétfői, Newcastle ellen 2-0-ra elveszített hazai bajnoki mérkőzésen már újra leülhetett a kispadra, de nem léphetett pályára. Ez nem lesz másként a Liverpool ellen sem, ugyanis azt már bejelentette Amorim, hogy betegség miatt nem állhat rendelkezésére a saját nevelésű támadó.
"Már elég sokat beszéltem Marcusról. A helyzet alakulása jobban múlik rajta, mint rajtam" - tette hozzá Amorim.
"Neki nagyon, veszettül akarnia kell ezt. Ő itt van, a keret tagja, a mi játékosunk, neki pedig játékra készen kell állnia, amikor úgy döntök, hogy bevetem."
"Abban a pillanatban [a Newcastle elleni meccsen], maximálisan arra koncentráltam, hogy megfordítsuk a dolgok alakulását és akcióból gólt szerezzünk. És én például Garna(cho)-t választottam a feladatra. Nem azzal az elgondolással foglalkoztam, hogy betegyem-e a csapatba Marcust, vagy sem, mert ő négy mérkőzésig távol volt a csapattól. Ez nem erről szólt. Amikor itt van, akkor játékra kész, de én Garnacho-t választottam."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Leeds United vs Manchester United
Premier League 7. fordulóElland Road
2026-10-18 15:00
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzés
Riyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ruben Amorim
Premier League
Marcus Rashford
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Leeds - Manchester United
Premier League, 7. forduló