Hivatalos: A United utazó kerete Bukarestbe
A Manchester United 21 fős játékoskerettel kelt útra Romániába a csütörtök esti, FCSB elleni Európa-liga mérkőzésre.
A Vörös Ördögök szerdán délután repültek el Bukarestbe, abban a tudatban, hogy a National Arenaban az alapszakasz utolsó mérkőzésén aratott győzelemmel automatikusan kivívnák helyüket a második számú európai kupasorozat legjobb 16 csapata között.
Ruben Amorim legénysége az előző körben 2-1-re legyőzte a Rangerst, így felléptek a tabella 4. helyére és akár a 2. helyen is végezhetnek, azonban egy döntetlen vagy vereség a többi eredmény függvényében akár azt is jelentheti, hogy a play-off körben kell majd szerepelniük.
Míg Antony a skótok elleni összecsapást követően a Real Betishez igazolt kölcsönben, Victor Lindelöf visszatért a keretbe és szeretné, ha 2025-ben pályára léphetne első alkalommal.
Szerdán Luke Shaw is újra edzésbe állt, de még túl korai lenne számára, hogy a csapat rendelkezésére álljon.
A glasgow-iak ellen Altay Bayindir védte a United kapuját, vasárnap azonban Andre Onana visszatért a Fulham elleni bajnokira. A román fővárosba kettejük mellett még Tom Heaton utazott el a kapusok közül.
Az utóbbi időben gyakran kevergette kártyáid a védelem összeállításakor Amorim, a három belső védő posztján ugyanis Matthijs de Ligt, Harry Maguire, Lisandro Martinez és Leny Yoro váltogatták egymást.
Voltak változtatások mérkőzésről-mérkőzésre a középpályán is, ahol Toby Collyer és Christian Eriksen voltak a kezdőcsapat tagjai múlt héten az Old Traffordon, míg a csatár poszton Rasmus Hojlund és Joshua Zirkzee váltogatták egymást.
Hojlund a manchesteri legutóbbi, idegenbeli európai kupameccsén duplázni tudott a Victoria Plzen ellen és a 2024/25-ös szezonban egy játékos se jegyez több gólt az Európa-ligában, mint az ő eddig szerzett öt találata.
UTAZÓ KERET
Kapusok: Altay Bayindir, Tom Heaton, Andre Onana.
Védők: Diogo Dalot, Matthijs de Ligt, Victor Lindelof, Harry Maguire, Tyrell Malacia, Lisandro Martinez, Noussair Mazraoui, Leny Yoro.
Középpályások: Casemiro, Toby Collyer, Christian Eriksen, Bruno Fernandes, Kobbie Mainoo, Manuel Ugarte.
Támadók: Amad, Alejandro Garnacho, Rasmus Hojlund, Joshua Zirkzee.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

FCSB - Manchester United
Európa-liga főtábla, 8. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló