Lehetséges ellenfelek az Európa-ligában
A Manchester United az Európa-liga egyetlen veretlen csapataként végzett a bajnokság ezen szakaszában, a tabella harmadik helyén.
Ez azt jelentette, hogy viszonylag kényelmesen elértük a célt, hogy a legjobb nyolc közé kerüljünk, és automatikus továbbjutást szerezzünk a legjobb 16 közé a Bilbaoba vezető úton.
Diogo Dalot és Kobbie Mainoo góljai az FCSB ellen aratott 2-0-s győzelem alkalmával biztosították, hogy csak a Lazio és az Athleic Bilbao tudott előttünk végezni, a negyedik helyen pedig a Tottenham következett. Ennek azért van jelentősége, mert ez azt jelenti, hogy a trófea egyik favoritjának számító Spurs a döntőig nem találkozhat a Uniteddel, feltéve, hogy mindkét angol klub továbbjut.
Az új lebonyolítás miatt a United tudja, hogy a legjobb 16 között az alábbi négy csapat valamelyikével találkozik majd, de a jövő hónapban tartandó sorsolás előtt először a rájátszás mérkőzéseit kell lejátszani.

Ellenfelünk a Galatasaray, a Real Sociedad, az AZ Alkmaar vagy a Midtjylland lesz a következő körben.
A Galatasarayjal már volt néhány emlékezetes csatánk a múltban, a Real Sociedaddal pedig még 2022-ben találkoztunk, amikor Alejandro Garnacho az 1-0-s idegenbeli győzelem alkalmával első felnőtt találatát szerezte.
A holland AZ ellen kétszer játszottunk 2019-ben, míg a dán Midtjylland volt az ellenfél, amikor Marcus Rashford bemutatkozott az első csapatban.
A rájátszás sorsolását pénteken, magyar idő szerint 13:00-kor tartják, a kétmérkőzéses párharcokat február 13-án és 20-án rendezik.
A legjobb 16 sorsolása február 21-én, pénteken következik, ekkorra már kirajzolódik a bilbaoi útvonal, beleértve a negyeddöntőket és az elődöntőket is.
A legjobb 16 között március 6-án és 13-án rendezik meg a mérkőzéseket.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |