Sir Alex Ferguson nyomdokaiba lépnél? Minden adott, hogy az álmaidnak élj Magyarországon is!
Rendben, a címmel kicsit túloztunk, hiszen Sir Alex utolérhetetlen. Nem is nagyon sikerült sem előtte, sem utána nagyon megközelíteni teljesítményét a klub történetében. Talán José Mourinho volt az, aki azóta a legközelebb járt hozzá. A remény hal meg utoljára, az új edzővel és tulajdonossal talán újra régi fényében villog majd a United. De az is lehet, hogy épp rád várnak, hogy csatlakozz a csapathoz! Hiszen ma már a futball világában számos szakemberre van szükség: erőnléti edzőkre, sportmenedzserekre, adat- és teljesítményelemzőkre, és még a végtelenségig sorolhatnánk, a teljesség igénye nélkül. (X)
Sportkarrier Magyarországon? Indulj el bátran az úton!
Célozd meg a Holdat, ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz – bizonyára sokan hallották már ezt az idézetet. Az eredmény viszont nem álmokból születik, hanem lépésekből és tettekből. Szerencsére a magyar sportélet is igen aktív, valamint a hazai futball klubok is tárt karokkal várják az olyan szakembereket, akiknek szívügyük a sport és a fejlődés. Legyen szó utánpótlás nevelésről, erőnléti edzésekről, vagy épp a csapat menedzseléséről, a lehetőségek tárháza szinte végtelen. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) folyamatosan indít edzői képzéseket, ahol a legfrissebb tudást sajátíthatod el, legyen szó akár utánpótlásról, vagy felnőtt csapat irányításáról. Sőt, ha a sportmenedzsment érdekel, akkor sem kell külföldre menned, hiszen hazánkban is egyre több egyetem kínál ilyen irányú képzéseket.
A futball világában dolgoznál? A vidéki Magyarországon is számos lehetőség vár. Pécs és a Mecsekalja fejlett infrastruktúrával vár – az aktuális munkákat pedig a Pecsallas.hu helyi álláskereső oldalán is megtalálhatod!
A modern foci már nem csupán a játékosokról és sztárokról szól!
Ne aggódj, ha nem te lettél az új Cristiano. Számos példát láttunk rá, hogy később olyanok arattak le nagy sikereket a futball világában és jutottak a csúcsra, akiknek korábban nem volt épp aranyból a lábuk. A leghíresebb példa erre a klubot is megjárt José, de gondolhatunk a körülbelül a banki szakmákból 40 évesen visszavonuló Sarri esetére is, aki úgy döntött, egy naptól kezdve már kizárólag az álmának, vagyis a futballnak él – be is jöttek a számításai. De akkor még nem is beszéltünk azokról a szakemberekről, akik kicsit kevesebb rivaldafényt kapnak. A sportmenedzserek, az edző stáb tagjai, vagy épp azok, akik alapvetően nem is feltétlen kell “sportos alkatok” legyenek – mint például a modern fociban egyre többet alkalmazott adatelemzők, akik a játékosok és csapatok teljesítményét analizálják napról napra. Izgalmasan hangzik, ugyebár?
Lépj ki a nemzetközi térbe, és éld meg az álmaidat!
Dárdai Pál, Lőw Zsolt – szakemberek a reflektorfényben, akik a nemzetközi piacon is bizonyítottak. De sokan vannak, akik kevesebbet szerepelnek a televízióban és a hírekben, mégis ott dolgoznak a háttérben, az edzőpályákon, a tárgyalásokon, az adatok mögött. A kemény és következetes munka ugyanis meghozta számukra azt az eredményt, hogy az álmaiknak éljenek. És bizony, az sem olyan lehetetlen, hogy egy nap Manchesterben köss ki, és végre helyre rázd a brigádot!
(X)
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló