Nottingham Forest 1-0 Manchester United
Kikapott a United a tabella harmadik helyén állo Nottinghamtől. Megint hamar gólt kapott a csapat és szinte egy teljes meccse lett volna a válaszra, ami azonban elmaradt.
Április 1-én megrendezett bajnokit a vendégek kezdték jobban, ők járatták a labdát, majd Fernandes lövését a 4. percben Sels szögletre tolta. Azonban a sarokrúgásból Elanga megindult a manchesteri kapu irányába és a 16-osról kilőtte a bal alsó sarkot. Hiába a vendégek jó kezdése, megint hamar hátrányba kerültek a Vörös Ördögök.
Fernandes és Casemiro is próbálkozott az egyenlítéssel, de nem sikerült egyiküknek sem betalálni.
Sajnos a hazai kontrák veszélye folyamatosan benne volt a meccsben, ezt kiválóan csinálta a Forest.
A 28. percben hatalmas egyenlítési lehetőség maradt ki, sokadik manchesteri szöglet szállt be a Nottingham kapuja elé, Dalot fejelte meg a labdát, ami a lécen csattant.
A labdabirtoklásban folyamatosan a vendégek álltak jobban és ők játszottak többet a támadóharmadban, ám a kapu veszélyeztetésével továbbra is gondok adódtak. A Forest remekül védekezett, a United a szélekről próbálta megbontani a hazai védelmet, azonban remekül állt a lábán a Nottingham hátsó sora.
Fordulás után Hojlund is pályára került. A 48. percben Fernandes szögletét Casemiro fejelte kapura, de Sels biztosan fogta.
Yates próbálkozott a túloldalon, a labda szögletre került végül.
Garnacho kísérletezett, de a labda a kapu fölött hagyta el a játékteret.
A 69. percben remek indítást kapott Garnacho, nagyszerűen vette át a játékszert, befelé tört, lövésébe azonban két védő is beleért, szöglet lett a vége. A sarokrúgás a hosszú álló Garnához került, aki egyből tüzelt, a labda azonban a kapu mellett suhant el.
A 80. percben az éppen csak beállt Mount lőhetett 18 méterről, de sajnos centikkel eltévesztette a célt.
Olyan érzése volt az embernek, hogy Amorim cserélhet akárkit, ez a csapat nem tud betalálni a Forest hálójába. Szálltak a beívelések a hazai kapu elé, de ezekből semmi eszély nem fenyegette a nottinghami ünneplést.
A 97. percben a sokadik beadás után Maguire próbált a kapuba gurítani, de gólvonalról mentett Murillo, megmentve csapatának két pontot.
Olykor jól nézett ki a manchesteri játék, az adatokat nézve még azt is lehetne mondani talán, hogy a vendégek tettek többet a sikerért, azonban összeségében a kapu előtt semmire nem volt képes a csapat.
Premier League, 30. forduló
Nottingham Forest 1-0 Manchester United
City Ground
Vezette: Jarred Gillett
Forest: Sels - Aina(Moreno 39.), Milenkovic, Murillo, Williams - Yates, Anderson(Dominguez 67.) - Elanga(Sosa 86.), Gibbs-White, Danilo(Morato 40.) - Awoniyi(Sangare 86.)
Nem használt cserék: Carlos Miguel, Boly, Jota Silva, Toffolo
United: Onana - Yoro(Maguire 88.), de Ligt, Mazraoui - Dalot, Casemiro(Eriksen 59.), Ugarte(Hojlund 46.), Dorgu - Fernandes, Garnacho - Zirkzee(Mount 78.)
Nem használt cserék: Bayindir, Amass, Collyer, Kone, Lindelöf, Maguire
Gólszerző: Elanga 5'
Sárga lap: Williams illetve Garnacho, Eriksen
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Leeds United vs Manchester United
Premier League 7. fordulóElland Road
2026-10-18 15:00
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzés
Riyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Leeds - Manchester United
Premier League, 7. forduló