Maguire védelmébe vette Onana-t
Harry Maguire elmondása szerint továbbra is élvezi, hogy együtt játszhat Andre Onana-val és már várja, hogy csütörtökön újra egy csapatot alkothassanak, amikor a Manchester United az Olympique Lyont fogadja az Európa-liga negyeddöntő visszavágóján.
A Vörös Ördögök azt követően látják vendégül a franciákat az Old Traffordon, hogy a két csapat múlt heti, első összecsapásán 2-2-es döntetlen született, így a visszavágó jelentősége még a korábban gondoltaknál is nagyobbnak ígérkezik.
A Manchester United pocsék idényt fut, de még van némi esélyük a becsületük megmentésére, amennyiben meg tudják nyerni az Európa-ligát és ezzel kvalifikálják magukat a Bajnokok Ligája következő kiírásába.
A Lyon elleni második találkozót megelőző hivatalos sajtótájékoztatón Ruben Amorim vezetőedző mellett Harry Maguire is részt vett. Az angol válogatott védő pedig támogatásáról biztosította a kapust, aki nehéz héten van túl azt követően, hogy múlt csütörtökön a Groupama Stadiumban csapata két gólt is kapott hibáiból, amely következményeként a hétvégi, Newcastle United elleni 4-1-re elveszített idegenbeli bajnokin kikerült a csapat meccsnapi keretéből is. Ma este azonban Amorim elmondása szerint a kezdőcsapatban fog számolni vele
"Szerintem mindenekelőtt azt kell elmondani, hogy Andre a múltban már bizonyította, mennyire nagyszerű kapus. Sok trófeát nyert már. De a karrierünk során számos olyan alkalom van, amikor hullámhegyet, vagy éppen hullámvölgyet élünk át" - kezdte Maguire.
"Jelen pillanatban valószínűleg úgy érzi, hogy minden ellene van. Andre előtt játszani nagyszerű; megbízom Andre-ban. Mi mindannyian tudjuk, hogy ő egy kiváló kapus."
"Néha az a legjobb, amit tehetsz, ha mindent kizársz [ami a rád irányuló figyelmet illeti], a feladatodra koncentrálsz és napról-napra azon dolgozol, hogy a legjobbat tudd nyújtani. Ez minden, amit ilyen helyzetben tehetsz. Holnap [csütörtökön] este egy másik mérkőzést fogunk majd játszani és ilyenkor magadban azt kell mondanod, 'törekedj a legjobbra, ez minden, amit tehetsz'. Én magam is voltam már ilyen szituációban."
"A lehető legkeményebben kell dolgozni, éjjel-nappal, csak ennyit lehet tenni."

Maguire kihangsúlyozta az Európa-liga megnyerésének fontosságát is, elismerve azt is, hogy a szezonban talán túlzottan későn kezdték összeszedni magukat a teljesítményüket tekintve.
"Természetesen ez egy csalódást jelentő szezon számunkra, ez nem is lehet kérdéses. A szezon kezdete óta túlzottan kiegyensúlyozatlanok voltunk. Szerintem túl későn kezdtük el összeszedni magunkat a teljesítmények terén. Számos olyan mérkőzés volt, amely 50-50%-ban lehetett volna sikeres vagy nem, mi mégis ennél jóval többször értünk el rossz eredményt ezekből. A holnap esti nagy mérkőzés lesz számunkra, én pedig már nagyon várom."
"Hatalmas dolog lenne trófeát nyerni, ez pedig a jövő évi Bajnokok Ligája szereplésünket is biztosítaná. Ez az egyetlen sorozat, amelyben még állva vagyunk, így már nagyon izgatottan várjuk a holnap estét."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Olympique Lyon
Európa-liga, negyeddöntő
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Harry Maguire
Andre Onana
Európa-liga
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 3 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 4 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 5 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 6 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 7 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 8 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 9 | Arsenal | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Aston Villa | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 19 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 20 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló