Amorim: A játékosok "keményen dolgoznak" a felépülésükön
Ruben Amorim szerint a Manchester United sérült játékosai keményen dolgoznak azért, hogy az Európa-liga döntőjére bevethetőek legyenek.
A vezetőedző egy héttel a Tottenham Hotspur elleni bilbaoi döntő előtt tartott sajtótájékoztatót az Old Traffordon, hogy előzetesen mérlegelje a San Mames-i összecsapást.
Az egyik fő téma az volt, hogy mi a helyzet a csapat lehetséges összetételével egy olyan mérkőzésen, amelynek jutalma egy trófea és egy hely a következő szezonra a Bajnokok Ligájában.
Bár Jonny Evans és Toby Collyer újra edzésben volt, és Diogo Dalot is egyéni munkát végzett, Leny Yorot, Ayden Heaven-t és Matthijs de Ligtet nem lehetett látni a szerdai, carringtoni edzésen.
"Nem tudom, hogy rendelkezésre állnak-e majd" - mondta Ruben, amikor az Old Traffordon tartott sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy hiányozni fognak-e a védők.
"Megpróbáljuk amit lehet, mert ezek az utolsó meccsek, köztük egy döntő, ezt ti is tudjátok. Minden játékos nagyon akarja ezt. Nem tudom, szerintem nem fogjuk elvinni őket a Chelsea ellen [pénteken], de lesz lehetőség arra, hogy néhányan közülük ott legyenek a döntőben."
"Dalot nagyon küzd érte. Nem akarom kockáztatni Dalot játékát, mert ha van egy sérülésed, a második következhet és az komoly dolog. Nem lehetnek ilyen problémák a csapatunkban. Szóval, majd meglátjuk, de nagyon keményen dolgozik azért, hogy ott legyen a döntőn."

Yorot a vasárnapi, West Ham United elleni Premier League-meccs közben vették le a pályáról, és láthatóan zaklatottnak tűnt, amikor bement az öltözőbe.
De Ligt azóta nem lépett pályára, hogy nemrég a Brentford egyik gólja előtt megsérült a Méhek elleni, 4-3-as vereség alkalmával a fővárosban.
A szélsőhátvéd Dalot korábban állandó kezdő volt, de a múlt hónapban a Wolves elleni mérkőzés óta nem lépett pályára.
Bíztató volt, hogy Evans személyében egy másik középső védő is visszatért, hiszen a decemberi, Spurs elleni Ligakupa-mérkőzés óta nem játszott, így vezetőedzőnknek vannak lehetőségei a hátsó hármasát illetően.
A középpályás Collyer is teljes értékű edzésmunkát végzett, a visszaszámlálás pedig megkezdődött a pénteki Chelsea elleni mérkőzésre, majd a Tottenham elleni döntőre.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Diogo Dalot
Matthijs de Ligt
Ruben Amorim
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 13 | 25 | 7 | +18 | 30 |
| 2 | Manchester City | 13 | 27 | 12 | +15 | 25 |
| 3 | Chelsea | 13 | 24 | 12 | +12 | 24 |
| 4 | Aston Villa | 13 | 16 | 11 | +5 | 24 |
| 5 | Brighton & Hove Albion | 13 | 21 | 16 | +5 | 22 |
| 6 | Sunderland | 13 | 17 | 13 | +4 | 22 |
| 7 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 8 | Liverpool | 13 | 20 | 20 | 0 | 21 |
| 9 | Crystal Palace | 13 | 17 | 11 | +6 | 20 |
| 10 | Brentford | 13 | 21 | 20 | +1 | 19 |
| 11 | Bournemouth | 13 | 21 | 23 | -2 | 19 |
| 12 | Tottenham | 13 | 21 | 16 | +5 | 18 |
| 13 | Newcastle | 13 | 17 | 16 | +1 | 18 |
| 14 | Everton | 13 | 14 | 17 | -3 | 18 |
| 15 | Fulham | 13 | 15 | 17 | -2 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 13 | 13 | 22 | -9 | 12 |
| 17 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 18 | Leeds United | 13 | 13 | 25 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 13 | 15 | 27 | -12 | 10 |
| 20 | Wolves | 13 | 7 | 28 | -21 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló