Két fiatal is új mezszámot kapott

A Manchester United fiataljai, Tyler Fredricson és Chido Obi új mezszámot viselnek majd, amint újra elindul a szezon.


A középső védő, Fredricson az 55-ös számról a 33-asra váltott, miután az elmúlt idényben nagyot lépett előre.


A 20 éves, Akadémián végzett játékos áprilisban, a Wolverhampton Wanderers ellen mutatkozott be a Premier League-ben, és a Brentford elleni idegenbeli mérkőzésen is kezdett.

 

A fiatal támadó, Obi csak novemberben igazolt át az Arsenal akadémiájáról, de már ifjúsági szinten olyan jó benyomást tett, hogy tavaly februárban, a Tottenham Hotspur elleni idegenbeli mérkőzésen bemutatkozhatott a felnőttek között.


A 17 éves játékos a kínai Hongkong elleni, 3-1-es szezon utáni barátságos mérkőzésen szerezte első felnőtt góljait, és a nyáron, a dán U20-as válogatottban is jól teljesített a Maurice Revello-tornán, így csak csütörtökön tért vissza Carringtonba.

 

 

Miután korábban az 56-os számot viselte, most a 32-est fogja az előttünk álló szezonban, amely július 19-én, szombaton, Stockholmban, a Leeds United elleni barátságos mérkőzéssel kezdődik.

 

A legutóbbi változások azután következtek, hogy kiderült, Diogo Dalot a 2-es számot viseli majd, Matheus Cunha pedig az új 10-es számú játékosunk lesz.

 

A fiatal Shea Lacey (61), Bendito Mantato (70) és Reece Munro (65) szintén új számot kapott.
 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!