Csapathírek a Bournemouth meccs előtt
A Manchester United nyári Egyesült Államokbeli felkészülési túrája második állomásaként a Bournemouth együttesével csap majd össze a chicagoi Soldier Fielden.
A Premier League Summer Seriesbeli nyitómeccsét egyaránt megnyerő két együttes találkozójára magyar idő szerint csütörtökön hajnali fél 4-es kezdési időponttal kerül sor. Míg a Vörös Ördögök a West Ham United ellen arattak 2-1-es sikert Bruno Fernandes duplájának köszönhetően, a Cseresznyések az Evertont győzték le 3-0-ra.
Ebből kifolyólag a mérkőzés kulcsfontosságú lesz annak eldöntését illetően, hogy melyik csapat emelheti magasba a hétvégén a minitorna megnyeréséért járó trófeát.
Ruben Amorim vezetőedző a MUTV-vel azt közölte, valószínűtlen hogy Bryan Mbeumo pályára lépését siettetnék, így a Brentfordtől szerződtetett játékos debütálására várhatóan az Everton elleni meccsig várni kell.

Azonban a tehetséges támadó együtt edz csapattársaival, így a jelek erre vonatkozóan egyértelműen biztatóak.
Joshua Zirkzee egy korábbi problémából regenerálódik, Noussair Mazraoui egy kisebb rúgás miatt hiányzott legutóbb és Andre Onana bevethetőségére sincs sok esély.
Fernandes a Kalapácsosok ellen feljebb tolt szerepkörben kezdett, mögötte a középpályán pedig Kobbie Mainoo és Manuel Ugarte szerepeltek.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Felkészülési szezon 3. mérkőzés, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ruben Amorim
Bryan Mbeumo
Joshua Zirkzee
Noussair Mazraoui
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |