Manchester City 3-0 Manchester United

Ez a rangadó minden volt, csak szoros nem. A Unitednek esélye sem volt arra, hogy pontot szerezzen.


A manchesteri derbi mindkét csapatának keretét sérülések ritkították. Kissé meglepő volt, hogy míg a City-nél az új kapus, Donnarumma a kezdőcsapatba került, addig a United esetében ez nem volt elmondható Lammensről.

 

Tizenhat másodperc kellett az első lövésig, ezt Haaland követte el, de a kísérlete elsuhant a kapu előtt.

 

Sesko is próbálkozott nem sokkal később, de gyenge lövését Donnarumma nagyon könnyen védte.

 

Az jól látszódott az első 15 perc után, hogy a csapatok óvatosan álltak a mérkőzéshez, a City játéka elég esetleges volt, míg a United labdajáratása tudatosabbnak tűnt, de a támadóharmadban sok volt a hiba.

 

Mégis a hazaiak szereztek vezetést. A 18. percben Doku tört be a tizenhatosra, jobbról próbált beadni, a labda levágódott Ugartéről, a támadó újra próbálkozott, a beívelt labda Fodent találta meg, aki 7 méterről a hosszúba fejelt, 1-0 a hazaiaknak.

 

A 24. percben ismét Doku volt az előkészítő, laposan középre lőtt passzát Reijnders lőtte kapura, Bayindir nagyszerűen védte azt.

 

Sajnos a gól után nem az jött a Vörös Ördögöktől, amit várt volna egy szurkoló. A csapat támadásban semmit nem tudott emelni a szinten, nagyon óvatosan játszott és szinte semmi feladatot nem adott Donnarummának.

 

Ennél a második félidőben sokkal több kell. Szerencsére a City sincs élete formájában, így még lehet ebből a mérkőzésből pont vagy pontok.

 

A szünet után a United aktívabb volt néhány percig, ám egy figyelmetlenség után a City talált a kapuba ismét. Sem de Ligt, sem Shaw nem tudta megállítani Haalandot, aki Dokutól kapott átadást emelte át az elfekvő kapus felett, 2-0 a hazaiaknak.

 

Az 55. percben City szerzett labdát a United térfelén, Haaland ugrott ki, 100%-os helyzetben volt, de az üres kapuba nem sikerült berúgnia a labdát. Szinte már-már torresi "magasságokba" került itt a norvég csatár.

 

A 61. percben végre kellett védenie a hazaiak portásának, Dorgu beadását Mbeumo lőtte kapura, Donnarumma nagyot mentett.

 

A 68. percben újabb gólt kapott a United. Shaw idétlenkedett, el is vesztette a labdát a csapat, Silva indította Haalandot, aki a kapusra vezethette a labdát és ő az ilyen helyzeteket nem sűrűn rontja el, ezúttal sem tette, 3-0 a City-nek.

 

Reijnders előtt adódott hasonló esély, mint korábban Haaland előtt, ő is Bayindirre vezethette a labdát, de szerencsére kapu mellé lőtt a hazaiak játékosa. A United védekezése teljesen csődöt mondott.

 

Az utolsó 10 percben volt 2-3 helyzete a Unitednek, de ezekből sem sikerült betalálniuk, pedig Mbeumo és Casemiro sem állt messze a kaputól, de onnan sem sikerült a hálóba lőni.

 

Sajnos ez a mérkőzés csupán néhány percről szólt, már ami a Unitedet illeti. Ennyi ideig láthattunk némi értékelhetőt, ennyi pedig édes kevés ahhoz, hogy a Premier League-ben pontot szerezzen egy csapat. Ez egyszerűen elfogadhatatlan, kínos és szánalmas teljesítmény volt.

 

 

Premier League, 4. forduló
Manchester City 3-0 Manchester United
Etihad Stadium

 

Vezette: Anthony Taylor

 

City: Donnarumma - Khusanov, Dias, Gvardiol, O'Reilly - Silva(Bobb 87.), Rodri(Nico 76.), Reijnders - Foden, Haaland(Ake 87.), Doku(Savinho 76.)
Nem használt cserék: Trafford, Lewis, Mfuni, Mukasa, Nunes

 

United: Bayindir - Yoro(Maguire 62.), de Ligt, Shaw - Mazraoui(Mainoo 62.), Fernandes, Ugarte(Casemiro 80.), Dorgu - Diallo, Mbeumo - Sesko(Zirkzee 80.)
Nem használt cserék: Lammens, Heaton, Fredricson, Heaven, Leon

 

Gólszerző: Foden 18', Haaland 54', 68'

 

Sárga lap: 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!