Ruben a hiányzó Martinezről beszélt
Lisandro Martinez nagyon hiányzik a Manchester United csapatából, mondja Ruben Amorim vezetőedző, de a védő nagy elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot, miközben folytatja rehabilitációját.
Az argentin válogatott játékos február óta nem lépett pályára, miután a Crystal Palace elleni mérkőzésen térdszalag-sérülést szenvedett, majd műtéti beavatkozáson esett át. A héten fotókon látható volt, ahogyan edzésmunkát végez a gyepen.
"Ez nagyon fontos" – mondta Ruben, amikor Martinez pályára való visszatérésének mentális hatásáról kérdezték.
"Ha ilyen sérülést szenvedsz, akkor van egy időszak, amikor nagyon keményen kell dolgoznod a felépülésen, aztán jön az unalmas rész, amikor úgy tűnik, hogy nem tudsz továbblépni."
"Nagyon hiányzik nekünk Licha, különösen ebben a pillanatban, hiányzik az agresszivitása, minden, amit csinál, hiányzik nekünk."
"De ő mindig ott, van minden találkozón. Az edzéseken néha befejezi a sajátját részét, és ott marad, hogy nézze az edzést. Szüksége van Lichara ennek a csapatnak."

Sérülése ellenére Martinez egyértelműen fontos tagja maradt a csapatnak, rendszeresen látták az öltözőben a mérkőzések előtt, és elkísérte a Vörös Ördögöket az USA-ba, ahol csapattársaival együtt folytatta rehabilitációját.
Míg Martinez jól halad a visszatérés felé, Amorim a Chelsea elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón még egy jó hírt is bejelentett: Mason Mount és Matheus Cunha is újra bevethető.
A két játékos augusztus végén, az Old Traffordon a Burnley ellen megnyert Premier League-mérkőzésen sérült meg, és kihagyta a múlt hétvégi manchesteri derbit.
Mindketten megmutatták, milyen fontosak lehetnek a United számára a szezon nyitó mérkőzésein, és ugyanez mondható el Martinezről is, mielőtt tavaly télen kiesett. A 27 éves játékos fantasztikus formában volt, nemcsak a védelemben, hanem támadásban is kiváló teljesítményt nyújtott, gólt szerzett az Anfielden rendezett, döntetlent hozó mérkőzésen, és gólpasszt adott Amadnak a Manchester City ellen a mérkőzés végén.
Visszatérését mindenki örömmel fogadná, és mindenki a legjobbakat kívánja neki, miközben továbbra is keményen dolgozik a felépülésén.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Atletico Madrid vs Manchester United
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzésRiyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
Premier League 6. forduló
Old Trafford
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Atletico Madrid - Manchester United
Bajnokok Ligája főtábla, 2. forduló