Kolumbiai tehetséget szerződtet a United
A Manchester United megegyezett a 17 éves, kolumbiai korosztályos válogatott játékos, Cristian Orozco leigazolásáról a Fortaleza CEIF-fel.
A védekező középpályás hivatalosan 18. születésnapjának betöltését követően, 2026. júliusában fog az Old Traffordra szerződni.
Orozco eddig az U17-es válogatottig minden szinten képviselhette Kolumbiát és a nyáron tagja volt az U17-es dél-amerikai kontinens bajnokságon döntőig menetelő csapatának is, ahol végül büntetőkkel maradtak csak alul Brazíliával szemben.
Orozco a kolumbiai első osztályban szereplő Fortaleza együttesénél pallérozódott eddig klub szinten, a leigazolásával pedig egy újabb fogásra tenne szert a Manchester United a dél-amerikai korosztályos játékosok piacáról.

A Vörös Ördögök júliusban a Cerro Portenotól igazolták le minden feltétel teljesülése esetén 5 millió dollárért a paraguayi szélső védőt, Diego Leont, akivel már tavaly januárban előszerződést kötöttek.
Bár a felnőtt csapatban tétmérkőzésen még nem mutatkozhatott be, két alkalommal már ott lehetett Ruben Amorim meccsnapi keretében.
A United az elmúlt 12 hónap során két tinédzserkorú játékost is szerződtetett még rajtuk kívül, Ayden Heaven és Chido Obi pedig be is mutatkozhattak a Premier League-ben a 2024/25-ös szezon során.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló