Játékosértékelés: Manchester United 2-0 Sunderland

Lássuk a Sunderland elleni hazai mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


Senne Lammens: Ki kellett várnia a bemutatkozásának pillanatát, de megérte! Magabiztosan érkezett a labdákra és volt egy nagyobb védése is az első és a második félidőben is. Mindenképpen azt mondhatjuk, hogy ez biztató kezdés volt, a szezon első kapott gól nélküli meccse miatt is. 8

 

Leny Yoro: Visszatért a kezdőbe és milyen jó döntés is volt ez. Fegyelmezett volt, magabiztos és segített biztosítani az egyensúlyt a védelemben. 7

 

Matthijs de Ligt: Visszakerült a belső védőhármas középső pozíciójába, ez pedig biztos alapokat kölcsönzött a csapatnak. Végig résen volt védekezésben, támadásban pedig segített kiharcolni a második gól előtti csúsztatást. 7

 

Luke Shaw: A labda továbbra is jó helyen van nála, ezt pedig igyekezett is kiaknázni a csapat a második félidőben azzal, hogy többet húzódott középre. Egyértelműen jobb teljesítmény volt ez tőle, mint az elmúlt hetekben látható volt. 7

 

Amad Diallo: Végig nagy veszélyt jelentett a jobb oldali szárnyvédő poszton, amihez folyamatosan meg volt a terület is számára. Mbeumoval elkezdett egyre inkább jó kapcsolatot kialakítani, amely a későbbiekben is hasznos fegyvere lehet a csapatnak. Veszélyes lövése is akadt, így kijelenthetjük, nagyon hiányzott a csapatból az előző fordulóban. 7

 

Diogo Dalot: A bal oldalon játszva soha nem szokott jó teljesítményt nyújtani. Ezúttal se hazudtolta meg ezt az állítást, de alapvetően rendben volt, amit láttunk tőle. Egy alkalommal eléggé bealudt, de az ellenfél nem tudta kihasználni ezt, cserébe az ő nagy bedobása előzte meg Sesko gólját. 6

 

Casemiro: Fegyelmezetten tette a dolgát eltiltásából visszatérve. Igyekezett a hazaiaknál tartani az irányítást a középpály én több értékes előre passzt is láthattunk tőle. 6

 

Bruno Fernandes: A pálya minden egyes szegletében feltűnt, nagy akarással játszott és még egy kapufát is lőtt, de a hatékonysága messze alulmúlta azt, amit várnánk tőle. 6

 

Bryan Mbeumo: Folyamatosan nyomás alatt tartotta a Fekete Macskák védelmét és még egy gólpassz is összejött neki Mount irányába. Sokkal jobb meccse volt ez, mint a Brentford elleni. 7

 

Mason Mount: Több hét kihagyás után térhetett vissza a kezdőbe és egy remek megoldással gyorsan előnyhőz is juttatat a csapatot. Szerencsére a szünet után sem lankadt a lelkesedése, így ez egy kimondotta jó meccse volt. 8

 

Benjamin Sesko: Kezd egyre jobban beilleszkedni a támadóalakzatba. Jókor, jó helyen tartózkodott általában, remekül tartotta meg a labdákat és segített a letámadásokban is. A góljakor nagyon jó érzékkel ért labdába egy csúsztatás után, megduplázva csapat meccsen szerzett góljainak számát. 8

 


Cserék:

 

Patrick Dorgu: (65. percben Diogo Dalot helyett) Jól szállt be és segített kiharcolni a kapott gól nélküli meccset. 6

 

Matheus Cunha: (65. percben Mason Mount helyett) Élénk játékkal rukkolt elő támadásban, de igazán nagy veszélyt nem jelentett a vendégek kapusára. 6

 

Kobbie Mainoo: (77. percben Bryan Mbeumo helyett) Kevés időt volt a pályán, de segített a középpálya stabilizálásában. 6

 

Manuel Ugarte: (85. percben Casemiro helyett) Csak percek jutottak neki, sok eseményből nem vette ki már a részét. 5

 

Harry Maguire: (85. percben Leny Yoro helyett) Segített kihúzni a kapott gól nélküli győzelmet. 5

 


Menedzser:

 

Ruben Amorim: Nagy nyomás nehezedett a vállánra ezen a meccsen, de a kezdőcsapat kijelölésekor jól keverte ezúttal a kártyákat. A csapat már az első félidőben olyen előnyre tett szert, amely nyugalmasabbá tette számára a meccset, ami elég ritkán volt elmondható, mióta ő ül a csapat kispadján. 7

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Benjamin Sesko

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!